Lukaku első gólja (Fotó: Beta/AP)
A szinte minden kontinensviadalra és világversenyre titkos esélyesként érkező Belgiumnak eddig nem jött ki a lépés. A 2016-os Eb-n a negyeddöntőben meglepetésre 3:1-es vereséget szenvedtek Walestől, az idei vb-keretbe pedig Roberto Martínez szövetségi kapitány nem nevezte egyik legnagyobb sztárjukat, az AS Roma középpályását, Radja Nainggolant. A belgák kerete ennek ellenére bitang erős, a Panama elleni meccs egyértelmű esélyesei voltak. A találkozó is az ő szájízük szerint alakult, gyorsan a kapu elé szorították a fehér mezeseket, Hazard a 11. percben egy lefülelt labdának hála óriási helyzetbe került, de csak az oldalhálót találta el. A 37. percben szintén ő veszélyeztetett, de Penedo hárítani tudta a löketét. Az első félidőben nem esett gól, Belgium a többi esélyeshez hasonlóan álmosan indította meg a szereplést. Alighogy visszaértek a szünetről a játékosok, a 47. percben Mertens elé pattant a labda, aki a tizenhatos sarkáról kapásból a hosszúba emelt. A játék képe ezután sem változott, Lukaku pedig duplázni tudott. Előbb De Bruyne ívelt pontosan a fejére, a 75. percben pedig egy kiugratást követően ballal emelte át a labdát a kapus felett. Belgium győzött tehát, de Tunézia és Anglia ellen valószínűleg nagyobb erőfeszítésre lesz szükség.
A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE
Szocsi: Belgium–Panama 3:0 (0:0)
Fist Stadion, 43 257 néző, vezette: Sikazwe (zambiai). Gólszerzők: Mertens a 47., Lukaku a 69. és a 75. percben.
Belgium: Courtois – Verthongen, Boyata, Alderweireld – Witsel (Chadli, 89.), De Bruyne, Carrasco (Dembele, 73.), Meunier – E. Hazard, Mertens (T. Hazard, 83.), Lukaku. Szövetségi kapitány: Roberto Martínez.
Panama: Penedo – Davis, Escobar, Torres, Murillo – Rodriguez (G. Torres, 62.), Godoy, Gomez, Cooper, Barcenas (Diaz, 62.) – Perez (Tejada, 73.). Szövetségikapitány: Hernán Gómez.



