A svédek behúzták a kötelezőt, most jönnek a komolyabb ellenfelek (Fotó: Beta/AP)
Igazi fizikális mérkőzést, szó szerint összecsapást hozott a német vereséggel induló F kvartett második találkozója Svédország és Dél-Korea között. A selejtezősorozatban Olaszországot kiütő skandinávok nyilván ki akarták használni a csoportfavorit germánok botlását, és be akarták húzni a kötelezőt az elvileg leggyengébb fél ellen. Ez azonban egyáltalán nem ment könnyen, az tottenhames Hjong-Min Szon fémjelezte ázsiai gárda derekasan védekezett, s olykor még veszélyes akciót is vezetett.
A legjobb képet a meccsről az az elképesztő statisztikai adat adja, miszerint összesen 43 szabálytalanságot követtek el a játékosok, sokkal többet, mint eddig bármely korábbi mérkőzésen – két-három percenként fújnia kellett sípját, de csak három sárgát osztott ki Aguilar játékvezető.
A kulcsmomentum aztán a második félidő derekán jött el, amikor egy koreai tizenhatosban történt ütközés miatt ugrott talpra a közönség – legalábbis a sárga-kék része –, mire a salvadori bíró továbbot intett. Azonban – ahogy ez már nem először fordult elő a tornán – most is a dirigens fülére szóltak a videobírós (VAR) szobából, s Aguilar rövid videózás után megítélte a valóban jogos tizenegyest. Ezt a csapatkapitány védő, Andreas Granqvist értékesíteni tudta, megszerezve hazájának az értékes három pontot.
A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE
Nyizsnyij Novgorod: Svédország–Dél-Korea 1:0 (0:0)
Nyizsnyij Novgorod Stadion, 42 300 néző, vezette: Aguilar (salvadori). Gólszerző: Granqvist a 65. percben tizenegyesből.
Svédország: Olsen – Lustig, Jansson, Granqvist, Augustinsson – Forsberg, Ekdal (Hiljemark, 71.), Larsson (Svensson, 81.), Claesson – Toivonen (Thelin, 77.), Berg. Szövetségi kapitány: Janne Andersson.
Dél-Korea: Cso – Park (Kim M. W., 28.), Kim Y. G., Dzsang, Li Y. – Ko (Li S. W., 73.), Ki, Li J. Sz. – Szon, Kim S. W. (Dzsung W. J., 66.), Hvang. Szövetségi kapitány: Sin Te Jong.
F csoport:
|
1. Svédország |
1 |
1 |
0 |
0 |
1:0 |
3 |
|
2. Mexikó |
1 |
1 |
0 |
0 |
1:0 |
3 |
|
3. Németország |
1 |
0 |
0 |
1 |
0:1 |
0 |
|
4. Dél-Korea |
1 |
0 |
0 |
1 |
0:1 |
0 |



