2026. május 1., péntek
F CSOPORT

Ki gondolta volna?!

A labda Neuer hálójában! (Fotó: Beta/AP)

A labda Neuer hálójában! (Fotó: Beta/AP)

Az egészen biztos, hogy a mexikói szurkolók között akadtak olyanok, akik hittek hazájuk győzelmében, de a semleges nézők és a szakértők aligha fogadtak volna Németország ellen a vasárnap délutáni meccsen. A legutóbbi világbajnokság győztese magabiztosan, tízből tíz győzelemmel masírozott végig a selejtezőkörön, Oroszországba pedig az egyik – ha nem a legnagyobb – esélyesként érkeztek a Nationalelf tagjai. Valójában semmi sem utalt arra, hogy már a csoportban problémájuk adódhat, de az amerikai kontinens csapata jócskán meglepte őket. Mexikó az első félidőben többször lőtt kapura, gyors kontrákat vezettek, a németek pedig kissé kaotikusok voltak, ahogyan azt Oliver Kahn is mondta egy németországi tévé stúdiójában. Ezt a kijelentését támasztja alá az az adat, miszerint Müllerék 31-szer passzoltak ellenfélhez az első 45 perc során. A mindent eldöntő gól a 35. minutumban született, aminek végén Lozano leheletfinom csellel átverte a védőket, a labda pedig Neuer hálójában kötött ki. A második játékrészben Németországnak sikerült a kapu elé szorítania Mexikót, szinte kizárólag az amerikai csapat térfelén zajlott a játék. Hiába a német offenzíva, a háromperces hosszabbítás és az utolsó sarokrúgás, melyhez még Neuer is felfutott, Ochoa bravúrt bravúrra halmozott, kapuja bevehetetlennek bizonyult. Mexikó ezzel a 2018-as világbajnokság legnagyobb meglepetését keltette, s rendkívül értékes három pontot szerzett.

A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE

Moszkva: Németország–Mexikó 0:1 (0:1)

Luzsnyiki Stadion, 78 011 néző, vezette: Faghani (iráni). Gólszerző: Lozano a 35. percben.

Németország: Neuer – Plattenhardt (Gomez, 79.), Hummels, Boateng, Kimmich – Khedira (Reus, 60.), Kroos, Draxler, Özil, Müller – Werner (Brandt, 86.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw.

Mexikó: Ochoa – Gallardo, Moreno, Ayala, Salcedo – Guardado (Marquez, 74.), Herrera, Lozano (Raúl, 66.), Carlos Vela (Alvarez, 58.), Layún – Hernandez. Szövetségikapitány: Osorio Juan Carlos.

Magyar ember Magyar Szót érdemel