A pillanat, amikor Ekong egy életerős birkózó mozdulattal rántotta Mandžukićot (Fotó: Beta/AP)
Nagy iramban kezdte a kalinyingrádi mérkőzést Horvátország, az első negyedórában Perišić és Kramarić is próbálkozott kapura lövéssel, a horvát támadók azonban pontatlannak bizonyultak. A 32. percben a végig nagy kedvvel játszó Rebić lövését szögletre mentették a nigériai védők, az akciót követő sarokrúgás után viszont már ünnepelhettek a horvát szurkolók: Modrić beívelését Rebić csúsztatta meg nagyszerűen, a túlsó kapufánál az egyik horvát csatár még belefejelt a labdába, amelybe a menteni igyekvő Etebo olyan szerencsétlenül ért bele, hogy a játékszer a kapu jobb alsó sarkában kötött ki. Ezután jó negyven percig semmi érdemleges nem történt a pályán, a horvátok rutinosan őrizték előnyüket, az afrikaiak pedig nem igazán tudtak helyzeteket kialakítani Subašić kapuja előtt. A 71. percben ismét Modrić ívelhetett be egy szögletet, amely után a brazil játékvezető jogosan büntetőt ítélt az európai csapat javára, Ekong ugyanis valósággal a földbe döngölte a fejelni készülő Mandžukićot. A tizenegyest Modrić végezhette el, a Real 32 éves középpályása pedig nem is hibázott, és bebiztosította a horvát válogatott első győzelmét az oroszországi világbajnokságon. A bírói ráadásban a csereként pályára lépő Kovačić tehette volna teljessé a horvátok sikerét, a Spanyolországban légióskodó fiatal játékos azonban öt méterről a kimozduló kapusba lőtte a labdát.
A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE
Kalinyingrád: Horvátország–Nigéria 2:0 (1:0)
Kalinyingrád Stadion, 31 136 néző, vezette: Ricci (brazil). Gólszerzők: Etebo (öngól) a 32., Modrić (11-esből) a 71. percben.
Horvátország: Subašić, Vrsaljko, Vida, Lovren, Strinić, Modrić, Rakitić, Rebić (Kovačić, 78.), Perišić, Kramarić (Brozović, 60.), Mandžukić (Pjaca, 86.). Szövetségi kapitány: Zlatko Dalić.
Nigéria: Uzoho, Idowu, Shehu, Ekong, Balogun, Etebo, N’Didi, Mikel (Simy, 88.), Moses, Iwobi (Musa, 62.), Ighalo (Iheanacho, 72.). Szövetségi kapitány: Gernot Rohr.



