2026. május 1., péntek
C CSOPORT

Peru küzdött, Dánia nyert

Kasper Schmaichel védése (Fotó: Beta/AP)

Kasper Schmaichel védése (Fotó: Beta/AP)

Két igazán szimpatikus csapat mérte össze erejét szombaton késő délután, amikor Peru és Dánia válogatottja találkozott. A dél-amerikaiak 36 év után jutottak ki újra a világbajnokságra, a dánok pedig Írország legyőzésével kvalifikálták magukat a pótselejtezőből. A meccs első félidejében számos szép megoldást láthattunk, mindkét csapat támadójátékkal rukkolt elő, ám gól nem született. A legnagyobb helyzet a 47. percben egy videobírós döntés utáni tizenegyes volt, ám a perui Cueva még a stadionból is kirúgta a labdát. A második félidőben Dánia birtokolta többet a játékszert, aminek eredményeképp az 59. percben meg is szerezték a vezetést. Eriksen remek kiugratását követően Yurary kitűnően tekert a rövid sarokba. A fehér-piros mezben játszó Peru a hátralévő fél órában hatalmas nyomás alá helyezte az európaiakat, Schmeichel azonban mindannyiszor hárított. A játékvezető a 95. percben egy perui bedobás elvégzése előtt fújta le a találkozót, melyen talán többet érdemeltek volna Ricardo kapitány tanítványai.

A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE

Szaranszk: Peru–Dánia 0:1 (0:0)

Mordovia Aréna, 40 502 néző, vezette: Gassama (gambiai). Gólszerző: Yurary Poulsen az 59. percben.

Peru: Gallese – Advíncula, Ramos, Rodriguez, Trauco – Carrillo, Tapia (Aquino, 87.), Cueva, Yotún, Flores (Guerrero, 62.) – Farfán (Ruidiaz, 85.). Szövetségi kapitány: Gareca Ricardo.

Dánia: Schmeichel – Larsen, Christensen (Zanka, 81.), Kjaer, Dalsgaard – Delaney, Eriksen, Kvist (Schone, 35.) – Sisto (Braithwaite, 67.), Jorgensen, Yurary. Szövetségi kapitány: Hareide Age.

Magyar ember Magyar Szót érdemel