Pogba találata döntötte el a meccset (Fotó: Beta/AP)
Két merőben különböző félidőt hozott a C csoport nyitómérkőzése, a Franciaország–Ausztrália összecsapás. Az oroszországi torna egyik – nem a legnagyobb – favoritjának tartott gallok dominánsan tudtak kezdeni a Bert van Marwijk által ráncba szedett Socceroos ellen. A déli kontinens csapata a hazai bajnokság megszokott nyílt meccseihez képest igencsak kemény, védekező focit mutatott. A szünetig nem is esett találat, igaz, egyik oldalon a még mindig tinisztár Kylian Mbappe, a másikon Trent Sainsbury is veszélyeztetett.
Nem sokat kellett várni a fordulást követően, hogy felhördüljön a Kazany Aréna közönsége, tíz perc játék után Joshua Risdon a tizenhatos belső oldalán csúszott be az előretörő Antoine Griezmann-nak. Andrés Cunha bíró először továbbot intett, másodpercekkel később azonban a videobírós csapat a fülére szólt, aminek eredményeként végül a sértett Griezmann értékesíthette a jogos büntetőt. A franciák öröme azonban csak néhány percig tartott, egy veszélytelennek tűnő ausztrál beívelésbe ugyanis a felugró Umtiti – teljesen érthetetlen okokból – kézzel ütött bele, a tizenegyest pedig Jedinak kíméletlenül bevágta.
Az utolsó negyedórára fordulva az ausztrál szurkolók már azt remélhették, talán megőrizhetnek egy pontot a csoport legerősebb tagja ellen, ám a 81. percben egy becsapós gól született: Paul Pogba látszólag jobb híján kapott bele Olivier Giroud előrepasszolt labdájába, ám a játékszer átszállt Mathew Ryan kapus felett, majd a felső lécről a gólvonal mögé, onnan felvágódva pedig a szemfüles hálóőr kezébe pattant – Cunha azonban pontosan látta az esetet, gólt ítélt, s döntését később a felvételek is megerősítették.
A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE
Kazany: Franciaország–Ausztrália 2:1 (0:0)
Kazany Aréna, 41 279 néző, vezette: Cunha (uruguayi). Gólszerzők: Griezmann az 58. percben (11-esből), Pogba a 81., illetve Jedinak a 62. percben (11-esből).
Franciaország: Lloris – Lucas, Umtiti, Varane, Pavard – Pogba, Kanté, Tolisso (Matuidi, 78.) – Griezmann (Giroud, 70.), Mbappe, Dembélé (Fekir, 70.). Szövetségi kapitány: Didier Deschamps.
Ausztrália: Ryan – Behich, Sainsbury, Milligan, Risdon – Mooy, Jedinak, Kruse (Arzani, 84.), Rogic (Irvine, 72.), Leckie – Nabbout (Juric, 64.). Szövetségi kapitány: Bert van Marwijk.



