– A Vajdasági Magyar Szövetség önálló szerbiai kisebbségi pártként működik, és a két ország kapcsolatában természetesnek tartjuk, hogy egyik fél sem avatkozik be a másik belügyeibe vagy választási küzdelmeibe – jelentette ki a szerbiai és magyarországi politikai kapcsolatokat feszegető egyik kérdésre válaszolva Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség – Dr. Pásztor Bálint lista képviselőjelöltje az N1 hírtelevízió Választási listák bemutatása című műsorában adott interjújában.
A politikus a szerbiai parlamenti választások tétjét elemezve rámutatott, a harminckét éves múltra visszatekintő VMSZ az egyetlen önálló magyar, egyúttal az egyetlen vajdasági lista is a voksoláson, amelyen az 5-ös sorszám alatt indulnak. Kiemelte, A magyar összefogás jelmondat szellemében a párt célja a választási eredmény maximalizálása és az önálló frakció megőrzése a belgrádi képviselőházban. Elhangzott, a legutóbbi népszámlálási adatok szerint a magyar közösség Szerbia legnépesebb nemzeti kisebbsége, amely a lakosság mintegy 2,77 százalékát alkotja, a kampány során pedig személyesen keresik fel a településeket, helyi magyarokat, hogy közvetlen párbeszédet folytassanak a választókkal, és valós megoldásokat kínáljanak a mindennapi problémákra.
KAPCSOLAT AZ ÚJ MAGYAR KORMÁNNYAL
A beszélgetés egyik kiemelt témája volt a VMSZ viszonya a magyarországi politikához. Kovács Elvira felidézte, hogy pártja korábban stratégiai együttműködést ápolt a Fidesszel, a kettős állampolgársággal rendelkező vajdasági magyarok több mint kilencven százaléka Orbán Viktor pártjára szavazott a korábbi választásokon, elismerve azt a nemzetpolitikát, amely kiemelten törődött a határon túli közösségekkel. A politikus elmondta: a magyarországi hatalomváltást és Magyar Péter miniszterelnöki kinevezését követően a VMSZ nekilátott a bizalom és a kapcsolatok kiépítéséhez az új budapesti kormánnyal. Dr. Pásztor Bálint pártelnök már a választások előtt is egyeztetett Magyar Péterrel, a párbeszéd pedig azóta is folyamatos. A képviselőjelölt aláhúzta, az új magyar kormány szándékai szerint folytatja a határon túliak támogatását, a stratégiai fontosságú közös projektek – mint például a Budapest és Belgrád közötti vasútvonal fejlesztése – pedig a tervek szerint haladnak, a személyforgalom elindítása is várható a közeljövőben, legkésőbb decemberben. Hozzátette, a két nép közötti történelmi megbékélés folyamatát még a néhai pártelnök, Pásztor István indította el, és ez képezi a Szerbia és Magyarország közötti stratégiai partnerség alapját.
KOALÍCIÓ ÉS KISEBBSÉGI OKTATÁS
A szerbiai belpolitikai helyzetről szólva Kovács Elvira kifejtette, a Szerb Haladó Párttal (SNS) 2014 óta fenntartott koalíciót minden ciklus után programalapon újították meg. Ennek köszönhetően a párt nyolc államtitkári posztot, valamint fontos tartományi és parlamenti pozíciókat tölthet be. A vajdasági magyar ellenzéki kritikákra reagálva megjegyezte, míg mások csak a közösségi médiában megfogalmazott bírálatokra szorítkoznak, a VMSZ valós érdekképviseletet biztosít, amelynek sokkal nagyobb a jelentősége. Arra a kérdésre, van-e egyáltalán magyar összefogás, úgy reagált, az emberekkel folytatott eszmecseréket követően egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy igen.
Kiemelt fontosságúként beszélt a demográfiai kihívásokról és az anyanyelvi oktatás jövőjéről. Bár a szerbiai magyarok száma csaknem 69 és fél ezerrel csökkent bő tíz év alatt, a VMSZ a kormányzati pozícióit felhasználva határozottan fellép az iskola- és tagozatbezárások ellen. A magyar nyelvű oktatásban érintett mintegy nyolcszáz osztályból több mint ötszázban nem éri el a diákok száma a törvényben előírt tizenötöt, a koalíciós megállapodásnak köszönhetően azonban akár a két-három fős tagozatok is megmaradhatnak. A fiatalok szülőföldön való boldogulását a Prosperitati Alapítvány gazdaságfejlesztési és házvásárlási támogatásaival, valamint egyetemi ösztöndíjakkal is segítik. A mezőgazdaságban is segítségre van szükségük az azzal foglalkozóknak, mutatott rá Kovács Elvira.
EU-INTEGRÁCIÓ, SZANKCIÓK, REM
Az európai csatlakozás kapcsán Kovács Elvira megerősítette, a VMSZ euroatlanti elkötelezettségű párt, amely támogatja az integrációt. A folyamat lelassulását nem a felkészületlenséggel, hanem geostratégiai tényezőkkel és az Oroszország elleni szankciók elutasításával magyarázta. Mint mondta, ellenzik a büntetőintézkedések bevezetését, mivel azok elsősorban az átlagembereket sújtják, nem pedig az oligarchákat.
Az elektronikus médiumokat szabályozó testület (REM) körüli vitákra reagálva visszautasította a felelősséget, kiemelve, hogy a nemzeti tanácsok törvényes jogait védték, s abba is beleegyeztek az EU érdekében, hogy egy nyolctagú, lényegében működésképtelen REM-tanács álljon fel.
A parlamenti munkáról szólva leszögezte: a VMSZ a józan ész és a normalitás hangjaként kíván jelen lenni a belgrádi képviselőházban, elutasítva a feszültségek kiélezését és a társadalmi tragédiák politizálását. Nem kívánta elfogadni a műsorvezető kritikáját a szerb haladó párti koalíciós partnerek tüntetők kapcsán tett kijelentéseiért, s hangsúlyozta, a VMSZ politikusai nem tettek efféle megjegyzéseket. Koalíciós lehetőségekkel kapcsolatos jóslatokba nem kívánt bocsátkozni.
Nyitókép: Screenshot (N1/YouTube)



