2024. május 9., csütörtök

Folyamatos segítségnyújtás

Pilin Endre falugazdász: Az e-Agrar rendszer bevezetése komoly kihívást jelentett számunkra

A mezőgazdaság, az agrárium területén tevékenykedőknek az elmúlt időszakban több újítással kellett szembenézniük. Pilin Endre, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének egyik nyugat-bácskai falugazdász szakmunkatársa beszámolt a tevékenységekről, a felmerülő nehézségekről, illetve ismertette a szervezésükben vagy segítségük által megvalósuló programokat. 

– Már sokszor elmondtam, hogy mivel foglalkozik egy falugazdász, de a legfontosabb, hogy minden esetben igyekszünk segítséget nyújtani az ügyfeleknek a lehetőségeinkhez mérten, vagyis senkit sem utasítunk vissza segítségkérés esetén.

Az utóbbi hónapok tartalmasan teltek, ugyanis az e-Agrar rendszer bevezetése jelentős kihívást jelentett számunkra, és sokszor lehetetlennek tűntek az ügyintézések, de hála az ügyfelek és a mi kitartásunknak, az ügyek többségében sikeresen tudtunk eljárni. Vannak még megoldatlan gazdaságok a terítéken, de természetesen ezek folyamatát sem hagyjuk annyiban, és igyekszünk minden esetben leküzdeni a gazdaságok bejegyzésével kapcsolatos akadályokat.

A területalapú támogatást a gazdaságok többsége megkapta, viszont vannak még megoldandó esetek, amelyekben folyamatosan tevékenykedünk. Sok a türelmetlenség a kifizetések terén, de meg kell érteni, hogy egy ilyen rendszer bevezetése sok komplikációval járhat, és csúszásokat is előidézhet.

Mire figyeljenek oda a gazdák?
– Fontos, hogy minden mezőgazdasági termelő legalább heti rendszerességgel figyelje az e-mail-fiókját vagy sms-üzeneteit, illetve az eSanduče fiókot, attól függően, hogy melyiket jelölték meg értesítések fogadására a gazdaságok felújítása alkalmával, ugyanis az e-Agrar rendszerből ide kapják az értesítéseket. Azt is lényeges tudni, hogy akik regisztráltak az eUprava portálra, azok az adóvégzést is elektronikus formában kapják az eSanduče fiókba, ezért is lényeges annak a rendszeres ellenőrzése.
Amint az hallható volt a sajtóból, illetve szóbeszéd formájában is köztudottá vált, hogy a bejegyzett gazdaságok adatainak a pontosságát a jövőben ellenőrizni fogják, de még nem tudjuk milyen formában. Mindenesetre a gazdáknak arra kell figyelniük, hogy az adatok bevitelekor a valós állást jegyezzék be. Az ellenőrzések fokozódása várható a jövőben, és egy ilyen elektronikus rendszer működése naprakésszé teszi a bejegyzett adatokat. Tudni kell, hogy adatváltoztatásra az év bármelyik szakaszában lehetőség van, és erre 30 nap áll a termelő rendelkezésére. Az adatok pontossága a támogatások igénylései és a különböző pályázatokon való részvétel miatt is fontosak, ugyanis az ePodsticaji portálon sem lehet pontatlan adatokkal igénylést átadni.

Pilin Endre (Fotó: Agráregyesületek Szövetsége)

Pilin Endre (Fotó: Agráregyesületek Szövetsége)

Aki az eUprava portálon regisztrálva van, ellenőrizheti az adóegyenlegét napra pontosan épp úgy, mint a vízlecsapolási illeték egyenlegét, illetve további ügyintézések is végezhetők vagy egyszerűsíthetők ezen a portálon keresztül.

Mindezekkel és bármi mással kapcsolatban szívesen nyújtunk segítséget Vajdaság-szerte, jelenleg 46 településen. Jómagam Bácskertesen (Kupuszinán)  kedden, csütörtökön és pénteken 8–13 óráig, Szilágyin hétfőn 8–13 óráig, valamint Doroszlón szerdán 9–11.30-ig és Gomboson szintén szerdán 12–14 óráig. A falugazdász irodák elérhetőségei szerepelnek a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének a honlapján, amely a https://vgazda.com/site/vasz/hu/falugazdasz-irodak címen található meg.

Milyen aktuális programjaik vannak?
– A rengeteg adminisztrációs tevékenység mellett folyamatosan részt veszünk különféle rendezvények szervezésében, segédkezésekben és helyi termékek népszerűsítésében is. Az idén jómagam is több eseményen vettem részt vendégként és segédszervezőként. A következő rendezvény az október 28-án, Topolyán megrendezett szármafesztivál, amelyen a múlt évben dobogós helyezést értünk el a csapatunkkal. Jövő hétvégén Bácskertesen tartják meg immár harmadik alkalommal a Vénasszonyok nyara nevű eseményt, amelynek programjában lesz kolbásztöltő és sütőversenyt, kulturális műsor, kézműves kiállítást, régi mesterségek bemutatása, valamint az idén először három borász közreműködésével meglátogathatnak egy mini borutcát is, ahol az érdeklődők szájízük szerint a borokat is megkóstolhatják. A találkozón italt és sült kolbászt vásárolhatnak az odalátogatók, a vendégeket pedig a The End zenekar szórakoztatja.

Mindent összegezve elmondhatom, hogy egy falugazdász munkája semmiképp sem unalmas vagy egyhangú, ugyanis még számos tevékenységet kihagytam a felsorolásból, ezért akinek valamilyen segítségre van szüksége, bátran keressen minket a megadott elérhetőségeken. Akkor tudunk segíteni, ha az ügyfél megkeres minket, illetve a problémás kérdések is úgy oldódhatnak meg, ha azok intézését az ügyfél kezdeményezi.

Nyitókép: Vajdasági falugazdászok akcióban (Fotó: Agráregyesületek Szövetsége)