2024. május 9., csütörtök

Mi van a Pöndöly mögött?

Népzenei találkozó Zentán

Szombat délután 17 órai kezdettel, harmadik alkalommal szervezték meg a zentai Kertek helyi közösségben a Mi van a Pöndöly mögött? című népzenei rendezvényt. Az esemény a zentai Pöndöly Magyar Művelődési Egyesület szervezésében valósult meg, ahová több egyesület és csoport is érkezett Vajdaság és Magyarország számos pontjáról. Matykó Teodóra a Pöndöly Magyar Művelődési Egyesület elnöke elmondta, hogy egyesületük 2019 óta működik, a Pöndöly asszonykórust pedig kilenc jó hangú asszony alkotja, művészeti vezetőjük pedig Tóth Rozália.

Gergely Árpád felvételei

Gergely Árpád felvételei

– Büszkén mondhatjuk, hogy az idei találkozónk egy nemzetközi találkozó, hiszen a számos hazai csapat mellett anyaországi csapatok is ellátogattak hozzánk. A népzenei találkozó célja elsősorban az, hogy barátkozzunk, hogy meghallgassuk egymást és azt, hogy ki mit tanult az előző találkozás óta. Azt is mondhatjuk, hogy ünnepelni jövünk össze ilyenkor, hiszen ez a nap a közösség valamint a népdal ünnepe. Az idei találkozó keretein belül nem csak népdalokat énekelünk, hanem megemlékeztünk a kétszáz éve született Petőfi Sándorról is, az ő megzenésítetett verseiből is előadunk néhányat – mondta az egyesület elnöke és a találkozó szervezője.

Megközelítőleg százhúsz fellépő látogatott el a Tisza- menti kisvárosba, többek között színpadra lépett a Thurzó Lajos Művelődési és Oktatási Központ Ispiláng énekcsoportja, a csókai Csalogány asszonykórus és a Rákóczi férfikórus, a zentai Sarkanttyú tamburazenekar, a nagymágocsi Nefelejts Népdalkör és a Napraforgó citerazenekar, az oromhegyesi Petőfi Sándor ME vegyeskórusa és citerazenekara, a zentai Délibáb MME vegyeskórusa és citerazenekara, a törökfalui Százszorszép Művelődési Egyesület, Miklós Aranka tornyosi Borbély Mihály Díjjas népmesemondó, a tornyosi Ady Endre ME asszonykórusa és tamburazenekara, a moholi Csobolyó ME Csobolyó Népdalköre és a házigazda zentai Pöndöly asszonykórus. A rendezvény kiemelt támogatói Zenta Község Önkormányzata, a Tartományi Oktatási Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, valamint a Magyar Nemzeti Tanács és a Csoóri Sándor Alap.