2026. augusztus 15., szombat

Sup-regatta Zentán - VIDEÓ

Az adorjáni kanyarig eveznek és vissza

Mintegy százan gyűltek össze szombat reggel a zentai Halászcsárda üdülőtelep strandján, hogy elinduljanak a harmadik Sup-regattán. Ahogyan a korábbi években, a résztvevők ezúttal is tíz kilométert eveznek, egészen az adorjáni kanyarig mennek, majd vissza. Eddig mindig megkerülték a szigetet, de most a Tisza alacsony vízállása miatt erre nem kerülhet sor. Egy pihenőt is beiktatnak, mégpedig a szanádi strandnál, ahol egy kis frissítő is várja őket. 

A regattát a hagyományokhoz híven a Zentai Csárda Civil Szervezet szervezte annak érdekében, hogy az evezést és a Tiszát kedvelők egy kellemes délelőttöt töltesenek el együtt. 

Gandis Urbán Mónika, a szervezet elnöke elmondta, hogy ez nem verseny, a szórakozásról szól és arról, hogy szeretik, tisztelik a folyót. Hozzátette, hogy ezúttal is érkeztek résztvevők más településekről is, ugyanakkor itt vannnak azok a zentaiak is, akik a kemény magját alkotják ennek a rendezvénynek. 
 

Homolya Horváth Ágnes felvétele

Homolya Horváth Ágnes felvétele

Homolya Horváth Ágnes felvétele

Homolya Horváth Ágnes felvétele

– Tartjuk a tavalyi létszámot, ami azt jelenti, hogy az emberek megismerték és megszerették ezt a rendezvényt. Már mindenki nagyon várta, hisz egy gyönyörű délelőttöt töltünk együtt. Idén módosítanunk kellett a már megszokott útvonalunkat, hiszen a Tisza alacsony vízállása miatt nem tudjuk megkerülni a szigetet, így csak a sziget végéig evezünk, de ez nem csorbítja az élményt. Mindenki a saját tempójában halad, mindenki teljesíti a távot és még egy fürdést is beiktatunk.

Jól ki is fáradunk, de mikor visszaérünk, finom ebéd vár bennünket a Halászcsárda strandján, amit a civil szervezetünk tagjai készítenek el számunkra.  

Palicsról is érkezett egy társaság, mégpedig az ottani Super Palics egyesület tagjai. Képviseletükben Gubi Melinda elmondta, hogy kilencen jöttek és nagyon tetszik nekik a helyszín, a folyó és remélik, egy jót eveznek. 

– Mi a Palicsi-tóra járunk evezni, de a Tiszára is nagyon kíváncsiak vagyunk. Közülünk valaki tavaly már volt a zentai Sup-regattán, mesélt nekünk róla és most csapatostul jöttünk.

A zentai Földi Mónika eddig mindegyik zentai Sup-regattán részt vett és ezúttal is vízre szállt. Elmondása szerint nekik az elsők között volt Zentán Sup deszkájuk és az az egyik kedvenc időtöltésük, hogy eveznek a folyón.

– A férjemmel tavasztól őszig szinte minden nap lejövünk evezni, nekünk ez az életstílusunkká vált és szeretünk csatlakozni a regattához.

A túrázók körülbelül négy óra alatt teszik meg a távot, így egy óra körül érnek vissza a  Halászcsárda üdülőtelep strandjára. A túrázókat a Tisza Mentőcsapat is kíséri, így mindenki biztonságban tudhatja magát. 
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Homolya Horváth Ágnes felvétele