Közös meccsnézést és szurkolást szervezett a Felsőhegyi Önkéntes Központ vasárnap este a művelődési ház mögötti téren. Az eseményre több mint 250 személy látogatott ki, jelentős részük a faluból, de akadtak olyanok is, akik Zentáról érkeztek, hogy együtt éljék át a labdarúgó-világbajnokság döntőjének pillanatait. A szurkolók közül akadt olyan is, aki kedvenc csapata mezét vette fel, ezzel is jelezve, hogy a spanyol vagy az argentin válogatott győzelmét várja.
Ősz Szabó Norbert, a Felsőhegyi Önkéntes Központ elnöke elmondta, hogy egyáltalán nem számítottak ekkora érdeklődésre. Hozzátette, hogy a korábbi labdarúgó-Európa- vagy világbajnokságok alkalmával is szerveztek hasonló megmozdulást, ám korántsem jöttek össze ennyien, mint most. Úgy gondolják, hogy az ilyen események megmozgatják a falu lakosságát, közelebb hozzák őket egymáshoz, erősítik az itt élő közösséget, emellett, ahogyan a vasárnap esti meccsnézés is bizonyította, igény is van ezekre a programokra.
Az önkéntes központ tagjai és támogatói ingyenes lángossal várták a látogatókat, amiből mintegy ötszáz darabot sütöttek, emellett frissítőkkel is kedveskedtek nekik. Mindenki, aki részt vett a közös szurkoláson, egy darab tombolajegyet is kapott, amellyel értékes nyereményeket nyerhettek.



