Már 12. alkalommal tartotta meg a Felsőhegyi Önkéntes Központ a húsvéti tojásvadászatot, amelyen óvodás és általános iskolás gyerekek vehettek részt húsvét hétfőn délelőtt. A falu parkjában már fél kilenc után gyülekezni kezdtek az érdeklődő tojásvadászok, akiknek többsége minden évben részt vesz a játékokkal egybekötött húsvéti keresgélésben.
Ősz Szabó Norberttől, a Felsőhegyi Önkéntes Központ elnökétől megtudtuk, hogy összesen 190 ajándékot rejtettek el, köztük hagyományos piros tojást, csokitojást és csokinyuszit is:
– Ezek mindegyike más-más pontszámot ért, a legtöbb pontot összegyűjtő gyerekek pedig értékes nyereményeket kaptak. Az egyesületünket a Bethlen Gábor Zrt. támogatja, amelynek egy nagy pályázatán keresztül ezt a programunkat is finanszírozni tudjuk. Emellett a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő is támogatta a rendezvényünket, mégpedig belépőkkel, a Coca-Cola Serbia pedig üdítőkkel. Ők egyébként már tavaly is támogattak minket. Nagyon sok nyereményt kaphattak a résztvevők, köztük bögréket, kis törölközőket, kézműves gyertyákat. Öt játékos feladatot is szerveztünk a gyerekek számára. Tavaly hét ilyen feladat volt, de évről évre nő a gyermekek száma, így a játékok számának muszáj csökkennie ahhoz, hogy időben befejeződjön a rendezvény.
Hozzátette, hogy arra is figyeltek, hogy mindenki egyenlő esélyekkel induljon a versenyen, és a kisebb gyerekeknek is lehetőségük legyen megtalálni az elrejtett ajándékokat, ezért a különböző korosztályok számára más-más területet jelöltek ki a keresgélésre.
Nyitókép: A gyerekek nagy örömmel keresgélték az elrejtett tojásokat



