Ez a nap nemcsak a múlt felidézésére ad alkalmat, hanem arra is, hogy erőt merítsünk azokból, akik bátorságukkal és hitükkel példát mutattak minden nemzedéknek – hangzott el kedd este Felsőhegyen, ahol az 1956-os szabadságharcra és annak hőseire emlékeztek a művelődési ház nagytermében. A szervezők úgy vélik, a forradalmárok voltak azok, akik mertek álmodni egy szabad, igazabb országról, és tetteikkel bebizonyították, hogy a hit, a bátorság és az összefogás képes hegyeket megmozgatni.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Hugyik Richárd, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, aki elmondta, ez a szabadságharc a XX. század második felének egyik legjelentősebb magyar történelmi eseménye volt. Rendkívül fontosnak tartja, hogy a határon túli kis közösségekben is megemlékezzenek erről, épp úgy, mint ahogyan azt a felsőhegyiek is tették.

– Ez a nemzeti identitásunk része, az összmagyarsághoz kapcsol bennünket, narratíva a szabadságról, az önrendelkezésről, az erkölcsi tartásról. 1956 emlékezete arról szól, hogy az elnyomás ellenére is ki kell állni az igaz eszmékért – nyilatkozta az esemény előtt Hugyik Richárd.
A szabadság fontosságáról beszélt ifj. Fodor István is, a Vajdasági Magyar Szövetség felsőhegyi szervezetének alelnöke, aki úgy véli, el kell gondolkodni azon, mit is jelent ma a szabadság itt a Délvidéken. Úgy véli, egyik példája ennek a keddi megemlékezés és az, hogy hasonló eseményeket tarthatnak, és azokon szabadon énekelhetik a magyar himnuszt, de az is annak számít, ha gyermekeink az iskolában az anyanyelvükön tanulhatnak.
– Nekünk, kisebbségben élő embereknek ezek a dolgok és jogok jelentik a szabadságot, és ott, ahol ezek adottak, otthon vagyunk. Ennek ellenére arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy ez nem volt mindig így, és azért, hogy ez a jövőben se változzon, mindennap tennünk kell – emelte ki ifj. Fodor István.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Burány Hajnalka, Zenta község polgármestere és több községi képviselő-testületi és önkormányzati képviselő, a falu helyi közösségének vezetősége, a VMSZ felsőhegyi szervezetének vezetői és tagsága, a zentai oktatási és művelődési intézmények igazgatói és képviselői, valamint a falubeli egyesületek tagjai. A műsorban szavalattal állt színpadra Szarka Hanna, valamint Lovas Jázmin, dalcsokorral készült a Kék Pántlika együttes, a Népdalbarátok Egyesülete és a Délibáb Művelődési Egyesület is, felléptek a Petőfi Sándor Általános Iskola Csokonai Vitéz Mihály felsőhegyi kihelyezett tagozatának másodikos diákjai, a műsort pedig a Tiszai Népzenei Együttes hegedűjátéka zárta. A megemlékezés a felsőhegyi Könyvtár Körnek, a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ felsőhegyi fiókkönyvtárának, a Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezetének és Zenta község önkormányzatának támogatásával valósult meg.

Nyitókép: A helyi általános iskola másodikos diákjai is felléptek az ünnepi műsorban (Gergely Árpád felvétele)