Szombaton este immár kilencedik alkalommal rendezték meg Zentán a Délibáb Magyar Művelődési Egyesület népzenei találkozóját, amelyre hét vajdasági és négy magyarországi fellépő érkezett. A Kertek Helyi Közösség nagytermében megrendezett, „Le van a búza vágva” elnevezésű összejövetelen a házigazdák mellett a népzene barátai Magyarország négy településéről és a környékbeli településekről hozták el dalaikat, hogy együtt szóljanak a citerák, és újra felcsendüljön a közös dallam: a magyar népzenéé.
Pataki Tibor, a Délibáb MME vezetője lapunknak elmondta, hogy az egyesület évek óta látogat citeratáborokat, amelyek során számos citerazenekarral alakítottak ki baráti kapcsolatot – többüket most sikerült is meghívni a zentai találkozóra.
A magyarországi vendégek közül a tázlári és az ősi citerazenekar vezetőivel beszélgettünk.
Szalai Benő Imre, a Tázlári Citerazenekar vezetője elmondta, hogy együttesük 1978 óta dolgozik a citerazene népszerűsítésén. Hetente egyszer próbálnak a helyi művelődési házban, ahol főként népdalcsokrokat adnak elő.
– Mindig igyekszünk valami újat tanulni, és nemcsak Magyarországon, hanem a határon túli magyar közösségekben is kapcsolatot tartunk a hasonló egyesületekkel – nyilatkozta.
A tázláriak egy huszárnóta- és egy délvidéki népdalcsokorral örvendeztették meg a közönséget.

Báthory Tamás, az Ősi Vadrózsa Citerazenekar vezetője elmesélte, hogy zenekaruk 1989-ben alakult Berhidán, majd 2000-től Ősi községhez tartoznak. A zenekart hat fiútestvér alkotja, akik számára a muzsika az élet természetes része.
– Minden pillanatunkat kitölti a zene. Ha szomorúak vagyunk, zenélünk, ha vidámak, akkor is – mondta mosolyogva és hozzátette, hogy az egyesület egyik legfontosabb célja az, hogy összefogja az elszakított magyar területek zenészeit és népzenészeit.
A hazai fellépők között ott volt a tornyosi Ady Endre Művelődési Egyesület is, amely idén 45 éves fennállását ünnepli.
Tóth Ugyonka Frigyes, a megbízott vezetőjük, elmondta, hogy a Délibábbal több éves baráti kapcsolatot ápolnak, és rendszeresen részt vesznek egymás rendezvényein.
Frigyes továbbá azt is elújságolta, hogy az Ady Endre Művelődési Egyesület november 8-án rendezi meg a 17. nemzetközi népzenei találkozójukat.
A rendezvényen fellépett a zentai Pöndöly Magyar Művelődési Egyesület asszonykórusa is.
Vezetőjük, Matykó Teodóra elmondta, hogy szintén szoros kapcsolatot ápolnak a Délibáb MME-vel, és ezúttal gombosi és bogolyai népdalokkal készültek.
A találkozón jelen volt Molnár Tibor, a Magyar Nemzeti Tanács tagja, valamint Juhász Attila, a zentai községi tanács művelődési és oktatási ügyekkel megbízott tagja.

A Délibáb Magyar Művelődési Egyesület 9. Népzenei Találkozóját a zentai önkormányzat támogatta. Az egyesület egész éves működését továbbá a Magyar Nemzeti Tanács és a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság segíti.

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele