2025. október 4., szombat

Minden a családról szólt

A Zentai baba-mama klub rendezvénye idén is nagy érdeklődés mellett zajlott

Szombat délelőtt ismét Család Expót tartottak Zentán, a Sportcsarnokban. A Zentai baba-mama klub immáron hetedik alkalommal rendezte meg az eseményt.

Tomić Edina, a szervezet elnöke elmondta, idén mintegy 250 regisztrált résztvevője volt a programnak, akik kisbaba és gyermek ruházati, valamint használati tárgyakat kínáltak a börzén, emellett olyan szolgáltatók és vállalkozók is jelentkeztek, akik a kismama, a család, baba és gyermek témakörökben is tevékenykednek. A kínálatban megtalálhatóak voltak az alsó és felső ruházatok, cipők, kabátok, emellett játékok, könyvek, és még sok más minden. Mindezek mellett ismét volt ingyen elvihető rész is, ahova olyan jó állapotú ruhákat és egyéb felajánlásokat tehettek az érdeklődők, amelyekre már nem volt szükségük, de másoknak még hasznos lehet. A szervezet elnöke rámutatott, az itt visszamaradt felajánlásokat az eseményt követően jótékony célra ajánlják fel. 

 

Különféle mozgásos feladattal is készültek kicsiknek és nagyoknak (Fotó: Gergely Árpád felvétele)

Különféle mozgásos feladattal is készültek kicsiknek és nagyoknak (Fotó: Gergely Árpád felvétele)

A szervezők idén még több gyermekprogrammal készültek, mert nagy igény mutatkozott rá, így a legkisebbeket ugrálóvárral, csocsóasztallal, csillámtetkóval, vattacukorral, kézműves foglalkozásokkal várták, emellett az esemény támogatóinak köszönhetően ingyenes üdítőkkel és ropival is tudtak készülni. Idén először készítették el a családok fáját, ahova a gyermekek nevei kerültek fel színes levelekre írva. Ezt később a klub székházában tervezik kiállítani. Emellett egy alkotópályázatot is hirdettek, ahova az előre elkészített művekkel nevezhettek a gyermekek. Témája: „Milyen programot szervezzen a Zentai baba-mama klub nekem és a családomnak?”. A beérkezett munkákat zsűri értékelte, a legjobbakat nyereményekkel jutalmazták. Ezeknek köszönhetően egy családi nappá nőtte ki magát ez az esemény. 

Ingyen vihető felajánlásokat is fogadtak, ahova bárki tehetett jó állapotú ruhát vagy tárgyat, de el is vehetett onnan (Fotó: Gergely Árpád felvétele)

Ingyen vihető felajánlásokat is fogadtak, ahova bárki tehetett jó állapotú ruhát vagy tárgyat, de el is vehetett onnan (Fotó: Gergely Árpád felvétele)

Évről évre egyre többen látogatják meg a rendezvényt. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a helyfoglalást gyorsan lezárták, szinte azonnal betelt a lista. Emellett már a kilenc órás kezdésnél szép számban voltak látogatók is, hiszen ez tényleg egy olyan rendezvény, amely nem csak szórakozási lehetőséget biztosít a családok számára, hanem költséghatékonyan tudnak felkészülni a következő évszakra. Ez a szempont pedig igen fontos, ha a mai gazdasági helyzetet nézzük. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A Család Expó idén kibővített programokkal várta az érdeklődőket (Fotó: Gergely Árpád felvétele)