2024. május 9., csütörtök

Bolyaisok a Magyar Szóban

A zentai szerkesztőségben fogadták a diákokat

Pénteken délelőtt a Magyar Szó zentai szerkesztőségébe látogatott a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium diákjainak egy második osztályos csoportja Bajtai Éva magyartanárnő kíséretében. A tanulók azért jöttek, hogy megismerkedjenek a szerkesztőségben folyó munkával, az újságkészítés alapjaival és a legfontosabb sajtóműfajokkal. A vendégeket Homolya Horváth Ágnes, a zentai szerkesztőség vezetője köszöntötte, majd mesélt nekik a nagy múltú lapról. Gergely József, a Magyar Szó nyugalmazott újságírója a riportkészítésről, a téma felkutatásáról szólt, Gruik Ibolya szerkesztő, újságíró az interjúkészítés módját ismertette velük, Kállai Göblös Nikoletta újságíró pedig a tudósításról és a cikkírásról beszélt. A diákok jól érezték magukat a zentai szerkesztőségben és az összefoglalók után kérdéseket is intéztek az újságírókhoz. A szerkesztőség a diákoknak ajándékként friss Magyar Szókat és Magyar Szó Naptárakat adott.

 

Gergely Árpád

Gergely Árpád

A Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumból már a többedik alkalommal voltak diákok a zentai szerkesztőségben és a jövőben is jönnek majd látogatóba, ismerkedni a lapkészítéssel.

Nyitókép: Gergely Árpád