Sóti Erzsébet, Magyarkanizsa: –Mivel senki sem tud egész évben csak jó lenni, így mindenkinek jár egy kis virgács. Persze most csak képzeletben. Nekem gyerekként mindig nagy öröm volt a Mikulás ünnepe, függetlenül attól, hogy viszonylag korán tudatosult bennem, ki is a szakállas ember. Talán ettől a naptól kezdtem gyanakodni, hogy a felnőttek néha füllentenek, pedig milyen jó lenne sokáig hinni az álmokban… Kinek adtam volna virgácsot az idén? Ezt nehéz megmondani, mert a Krampusz kezében van a virgács, és ő súg a Mikulásnak, hogy az idén ki volt jó és ki volt rossz…
Gondi Martina, Felsőhegy: –Saját magamnak, mert nagyon sok mindennel elégedetlen vagyok. A törvényhozóknak, mert engedik a szabad rablást minden szinten. És azoknak is, akik nem tartják be a törvényeket vagy egyszerűen csak azt az értékrendet, ami emberiesség szintjén természetes is lehetne, akik döntéshozó szerepben átnéznek és átlépnek a problémákon. A községeket kötelezi az állatvédelmi törvény, hogy menhelyeket tartsanak fenn. A környékünkön ez mindenkit hidegen hagy, akkor is, ha a megoldások készen érkeznek. Lehet, hogy a virgács nem is lenne elég, talán inkább varázspor kellene.
Túri Tamás, Ada: –Ha én lettem volna a Mikulás, akkor a politikusoknak osztottam volna virgácsot, mert kirabolják az országot és leszegényítik a népet. A virgács mellé krumplit és hagymát tettem volna a csizmájukba, hogy azt egyék, amit a többség. A szegény népnek ugyanis már csak az jut, míg a politikusok dőzsölnek.
Kecsenovics Szilvia, Zenta: –Mivel én vagyok a Mikulás, elárulhatom, hogy az idén sem osztottam virgácsot, mivel Földünk legcsodálatosabb lakóinál jártam, a gyerekeknél. De ha szabad kezet kaphattam volna, akkor meglátogattam volna az ország élén álló politikusokat, és virgácsot a kezükbe nyomva arra kértem volna meg őket, hogy tapasztalt, nagy tudású embereket állítsanak a létfontosságú posztokra, akik át tudják látni, hogy a törvényben foglalt dolgok mennyire kivitelezhetők a valóságban. Adtam volna virgácsot némely tolóablaknál dolgozó embernek, valamint az utcán járó-kelő emberek kezébe is belenyomtam volna egy-egy kisebb virgácsot, arra figyelmeztetve őket, hogy nem eléggé figyelnek oda egymásra. Néha egy kedves szó, egy érdeklődő kérdés és egy mosoly csodákat tud művelni. Tessék csak kipróbálni!
