A tartományi mezőgazdasági titkárság utasította az érintett önkormányzatokat, hogy mérjék fel az aszálykárokat, a magyarkanizsai községben azonban utasítás nélkül is megkezdte munkáját a nyolcfős kárbecslő bizottság, melynek tagjai túlnyomórészt földművesek – közölte kedden Halász Mónika, a községi tanács mezőgazdasággal, vízgazdálkodással és környezetvédelemmel megbízott tagja.
– Elkészítettük a jelentést, amely alapján kérjük a mezőgazdasági minisztériumtól és a tartományi mezőgazdasági titkárságtól, hogy nyilvánítsák elemi csapással sújtott térséggé a magyarkanizsai község területét. Nagyon aszályos év az idei, a februári nagy havazás nem biztosított elég tartalékot a búza számára, ez volt az első csapás. Ezt követte egy csapadék nélküli március, amikor a szárazság késleltette a csírázást. Áprilisban és május elején volt egy kis eső, de május második fele és egész június csapadékmentesen telt. Majd tíz napon át 40 fok felett volt a hőmérséklet. A kukorica és a fűszerpaprika szenvedte el a legnagyobb aszálykárt, a kukorica nem kötött, a 80 százalékot is meghaladja a terméskiesés – mondta Halász Mónika.
Hozzátette: az aszálykár meghaladja a 73 százalékot, értékben mintegy 29,5 millió euró. Önerőből a földművesek nem tudnak megküzdeni ekkora csapással. Ezért a kárbecslő bizottság és az önkormányzat konkrét intézkedéseket kér. Kéri az agrárköltségvetés megkétszerezését, kedvező feltételekkel újratermelési anyagok biztosítását, a támogatások mielőbbi kifizetését, valamint a fejlesztési és garanciaalapoknál, illetve a kölcsönök esetében a törlesztések átütemezését, halasztását. A legmegfelelőbb kölcsönöket kérik az őszi és a tavaszi vetéshez, kérik a vetőmag- és műtrágyabeszerzés támogatását, az egyszeri pénzbeli támogatást és a mentesítést a lecsapolási illeték fizetésétől, valamint azt, hogy a kormány hozzon törvényt a mezőgazdasági támogatásokról.
Halász Mónika felhívta a figyelmet, hogy a szőlészeknél és gyümölcstermelőknél a kár esetenként meghaladja a 90 százalékot is. Amit a fagy meghagyott, azt a szárazság vitte el. Egyelőre annyi információjuk van, hogy a tartományi mezőgazdasági titkárság azt ígérte: ami az ő hatáskörében van, azt teljes mértékben teljesíti.
