Bálint Frigyes, Horgos: – Találó a mondás, hogy „igyon csapvizet, mert azt mindig megengedheti magának”. És felénk tényleg jó minőségű a csapvíz. Az újrahasznosított műanyagok korában én nem fogyasztok flakonos, pillepalackos vizeket, üdítőket, csinált vacakokat. Ki tudja, hogy az ásványvíz is mivel keveredik abban a flakonban. Egyébként se lenne szabad belőle sokat inni, mégis vannak, akik csak azt fogyasztják. Én spriccerkedvelő vagyok. Amikor végre hazaérek, és már nem kell kocsiba ülnöm, akkor nincs annál jobb szomjoltó. Kaptam a fiamtól egy szódakészítő kisgépet, hazai csapvízből magam készítette szódát iszom, a saját készítésű borommal.
Kovács Viktor, Ada: – Felváltva iszok csap- és ásványvizet. Naponta három liter vizet fogyasztok el, ebből egy liter csap- és két liter ásványvizet. Csak szénsavas ásványvizet iszok, mert az jót tesz a magyar gyomornak, könnyebb megemésztenem a magyar konyha nehéz és zsíros ételeit. Többnyire Minaqua ásványvizet fogyasztok, amit elsősorban az íze miatt kedvelek, a választásnál nem az árát néztem. Sört is szoktam inni, de csak alkalomadtán a barátokkal a szórakozóhelyeken, otthon és a munkahelyen nem iszok alkoholos italt.
Kóródi Noémi, Zenta: – Többnyire ásványvizet fogyasztok. Nem szeretem a csapvizet, igyekszem az egészségesebb módját választani a folyadékbevitelnek. Ásványvízben is van több fajta, nekem mégis a szénsavas számít „igazinak”. Főzni már csapvízzel főzünk, de a családban többen is az ásványvizet helyezzük előtérbe, ha felfrissülni szeretnénk. Nyáron a nagy melegben akár 3-4 litert is megiszom belőle.
Ceglédi Mihály, Zenta – Szinte mindig boltban vásárolom a vizet, azt a Prolomot, mivel ebben nincsen szénsav, s nincsenek benne vegyi dolgok. Otthon a csapvízben sok vas és más elem van, ezért ezt nem fogyasztom.
