2024. május 12., vasárnap

Ösztöndíj az elsős tanulóknak

A Rákóczi Szövetség 113 zentai elsős diáknak nyújtott anyagi támogatást

A zentai elsős kisdiákok szerda délelőtt a Zentai Alkotóházban kapták kézhez a Rákóczi Szövetség tízezer forintos ösztöndíját. Azok a diákok részesültek anyagi támogatásban, akik magyar nyelven kezdték meg tanulmányaikat valamelyik zentai általános iskolában. Homolya Ákos, a Rákóczi Szövetség Zentai Ifjúsági Szervezetének elnöke üdvözölte a jelen lévő szülőket és gyerekeket, majd elmondta, hogy a jelenlegi ösztöndíjcsomag a Rákóczi Szövetség harmadik alappillére.
– A szövetség 2004-ben indította el az iskolaválasztási programot Magyarországon, majd később ezt kiterjesztették a határon túlra is. A Rákóczi Szövetség magánszemélyek felajánlásaiból hozott létre egy alapot, amelyből igyekszik támogatni a határon túli, magyar osztályba induló elsősöket. Próbálják ösztönözni a szülőket, hogy magyar csoportokba és osztályokba írassák be a gyerekeiket. A program három alappilléren nyugszik, ami az óvoda felső csoportjában kezdődik el, amikor is egy meséskönyvet és némi édességet kapnak a gyerekek. A következő lépésben az első osztályba indulókat pedig iskolatáskával támogatják. Ma érkeztünk el a program harmadik részéhez, amikor jelképes tízezer forintos összeggel köszöni meg a szülőknek a Rákóczi Szövetség azt, hogy magyar iskolába íratták be gyermekeiket. A gyermekek saját anyanyelvükön tudják a tudást a legmagasabb fokon elsajátítani, illetve a magyarság megőrzése a további cél, ezért is nyújt támogatást a szövetség – fogalmazott Homolya Ákos.
Az eseményen részt vett még Juhász Attila, Zenta község oktatással és művelődéssel megbízott tanácstagja, aki elmondta, hogy a zentai önkormányzat örömmel vesz részt minden olyan kezdeményezésben, amelyben a szülők támogatást kapnak az oktatás kapcsán.
– Az anyanyelvi oktatásnál talán fontosabb nincs is egy kisebbségi közösségben. A legfontosabb, hogy minden gyerek a saját anyanyelvén tudjon továbbtanulni, és ehhez minden segítséget örömmel fogadunk. Remélem, hogy a továbbiakban is támogatni tudjuk majd valamilyen formában a magyar nyelvű oktatást és azokat a diákokat, akik ebben részt vesznek – mondta a tanácstag. 

Nyitókép: A zentai kisdiákok tízezer forintos ösztöndíjat kaptak a Rákóczi Szövetségtől (Fotó: Gergely Árpád)