A mai napon véget ért az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék szervezésében megtartott A minoritás poétikái VI. elnevezésű nemzetközi tudományos konferencia. A Bölcsészettudományi Kar dísztermében rendezett kétnapos tanácskozáson öt ország kutatói járták körül a kisebbségi, emigrációs és alternatív identitásokat megszólaltató irodalmi jelenségeket. Míg a szerdai nyitónap a történelmi államfordulatok, a határélmények és az emigrációs sorsminták szélesebb ívét rajzolta meg – a Monarchia felbomlásától a poszthumán elméletekig –, addig a csütörtöki zárónap középpontjába a vajdasági magyar irodalom egyik legmeghatározóbb, iskolaformáló alakja, Tolnai Ottó és költészeti horizontja került.
A csütörtöki tanácskozást nyitó szekcióban Ladányi István Tolnai költészetének alakulását követte végig a korai Homorú versektől egészen az Agyonvert csipkéig. Mikola Gyöngyi az életmű műfaji innovációit világította meg a A pompeji filatelistától a Szeméremékszerekig, kiemelve Tolnai Ottó műfaji innvációit. Bakos Petra előadásában Tolnai és Édouard Glissant munkásságát párhuzamba állítva a „szétbeszélés” aktusára mint a szabadság gyakorlására tekintett, míg Novák Anikó a határkerítés motívumának jelentésváltozatait elemezte Tolnai Ottó és Kollár Árpád költészetében.
A délutáni ülészakban Bene Adrián a lokalitás, a tárgyszerűség és a mítoszteremtés összefüggéseit vizsgálta a szociográfiai költészetben.
Virág Zoltán előadásában Gion Nándor Testvérem, Joáb című regényének társadalomrajzát és a betagozódás mechanizmusait bontotta ki. Rámutatott, miként jelennek meg a műben a hidegháborús fenyegetettség, a katonai légvédelmi propaganda, a parancselvű hatalmi logikák és a populáris kultúra elemei. Gion regényében a szociális szövet radikális átalakítása, az országhatár mint a köztes identitás tere, valamint a titói Jugoszlávia sajátos „Disney-szocializmusa” – Donald kacsa és Miki egér popkulturális szimbólumaival – egyaránt a perifériára szorult egyén és a nemzeti kisebbségek pórul járásának, kijátszottságának lenyomatai.
Utasi Csilla előadásában Tolnai Ottó és Domonkos István korai költészetének önreflexív versmodelljeit és életre szóló szellemi szövetségét állította fókuszba. Felidézte kettejük újvidéki találkozását a Duna-parton, amely mély formanyelvi és esztétikai párbeszéd kezdete volt. Részletesen elemezte az 1968-as Valóban mi lesz velünk című kötetben megjelenő költői stratégiákat. Bemutatta, miként alakult át náluk a vers ontológiai felfogása.
A kétnapos nemzetközi tanácskozás szakmai vitáit és az öt ülésből álló előadássorozatot követően a konferenciát Novák Anikó tanszékvezető zárta.
Nyitókép: Zabos Kasziba Angéla felvétele
