2024. május 8., szerda

Szépül a temető

Százötven méter betonjárda készül a zentai Szent Anna temetőben

Folytatják a betonozást a zentai Szent Anna temetőben, hamarosan újabb járdaszakasz készül el. Rácz Szabó István, a Jézus Szentséges Szíve Plébánia koordinátora elmondta, hogy a Szent Anna temető egész évben szépen rendbe van tartva, amiért hálával tartoznak a gondnoknak és a csapatának, hiszen szívükön viselik a karbantartását. Hozzátette, hogy a temetőben több olyan útszakasz van, amely még nincs kibetonozva.

– A sírhely-eladásokból befolyó pénzt mindig visszaforgatjuk, így épült ki a vízvezetékrendszer, illetve fásítottunk is. A még kiépítetlen gyalogjárdát szeretnénk most pótolni és közel 150 métert fogunk kibetonozni, amely közel félmillió dinárba kerül. A munkálatokat az egyház saját forrásból fedezi, a kivitelezést mi magunk végezzük. A kevésbé könnyen megközelíthető helyekhez vezető utat is járhatóvá kell tenni, hiszen többnyire az idősebb polgárok járják a temetőt és nekik nehézséget okoz, ha göröngyös, földes úton kell járniuk. A továbbiakban is folytatjuk a temető karbantartását, valamint egy nagyobb méretű földterület még a temetőhöz tartozik, amit szeretnénk hozzákapcsolni, illetve egy emlékkeresztet szeretnénk állítani az első világháborúban elesett zentai polgárok emlékére. Több mint ezer zentai esett el a háborúban és még egy emléktáblát sem kaptak. Ennél a keresztnél mindenki leróhatja majd a tiszteletét, azokért, akik életüket adták az első világháborúban – fogalmazott Rácz Szabó István.

A járda alapozását már elvégezték, hamarosan a betonozásra kerül sor.

Recskó Béla zentai lakos elmondta, hogy havonta egyszer jár ki a temetőbe a sírokat rendbe tenni és nagyon örül, hogy tovább folyatják a járda kiépítését.

– Az egész hívő közösség nagy örömmel fogadta a hírt, hogy folytatják a betonozást. Az embereknek sokkal könnyebb a járdán közlekedni, mint a sárban, vagy a fűben botladozni. A temetőt karban tartók is támogatnak mindenféle felújítási kezdeményezést és azon munkálkodnak, hogy könnyebbé tegyék a hívő közösség életét. Úgy gondolom, a Szent Anna temető egy gyönyörűen rendezett katolikus temető – mondta Recskó Béla.

Nyitókép: Közel félmillió dinárba kerül majd a járda (Fotó: Gergely Árpád felvétele)