2025. szeptember 29., hétfő

Megújult a Népi Technika homlokzata

A zentai fiatalok a példás összefogással néhány millió dinárt takarítottak meg

Az elmúlt egy hónapban tizennégy civil szervezet negyvenhat önkéntese vett részt a zentai Népi Technika épületének a felújításában, amely során teljes mértékben megszépült a homlokzata.

A munkálatok jó hangulatban, a barátkozás jegyében zajlottak – mesélte Bíró Magyari Tas, a szervezet titkára. A fiatalok zeneszó mellett dolgoztak, s ezzel is számos kíváncsiskodó zentai figyelmét hívták fel a példaértékű összefogásukra. Rajtuk kívül a renoválásban nagycsaládos édesapák, idősebb asszonyok is részt vettek.

A titkár elmondta, hogy a 19. század végén emelt neobarokk épület felújításához a Szabadkai Műemlékvédelmi Intézet jóváhagyását is kérniük kellett, s a zentaiak a munkálatok során tiszteletben tartották az eléggé szigorú feltételeiket. A felújítás során ugyanis többek között ugyanazokat az anyagokat kellett alkalmazniuk, amelyekből a Népi Technika székházát eredetileg felépítették. A munkálatok közül a stukkók felújítása bizonyult a legnehezebbnek, mivel ezek közül szinte mindegyik le volt már omolva. A lelkes fiatalok egyébként autodidakta módon sajátították el a kőművesmunka fortélyait, de a szüleiken kívül a járókelők is számos jó tanáccsal járultak hozzá a felújítás sikerességéhez.

A kicsinosított épület ünnepélyes átadását pénteken délután két órakor tartják meg – nyilatkozta a fiatalember, s hozzáfűzte: lehet, hogy a községi vezetők mellett magyarországi politikai elöljárók is ellátogatnak az eseményre. A zentai önkormányzat egyébként 100 ezer dinárral támogatta a projektumot, s ebből az összegből nagyjából fedezni tudták a munkálatokhoz szükséges nyersanyag költségeit. Tas megemlítette, hogy egy belgrádi cégtől is kértek árajánlatot a homlokzat felújítására, s ők 3,8 millió dinárért vállalták volna el a munkálatot.

– Lényegében 3,7 millió dinárt megspóroltunk a községnek – jegyezte meg a fiatalember, s hozzáfűzte azt is, hogy a város vezetőségén kívül több magánvállalat és magánszemély is hozzájárult az épület felújításához. A munkálatok azonban korántsem értek véget. Jelenleg a szárazkaput, valamint az épület udvarra néző részén levő homlokzatot újítják fel, s hátramaradt még a nyílászárók átfestése és a pince egy részének a felújítása is.

Magyar ember Magyar Szót érdemel