2025. szeptember 29., hétfő

Fesztivál a Tisza folyó jegyében

Amíg a zentai vásártéren a környező országok motorosai találkoznak egymással, addig a békésen hömpölygő Tisza mellett pénteken és szombaton másodízben rendezik meg a szőke folyó ünnepének számító Tiszavirág Fesztivált. Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete az idén is színes és változatos programmal igyekszik a Tiszavirág sétányra csalogatni a zentaiakat és a környező helységekből érkezőket.

A fesztivál első napján este 6 órától már sétálhatunk is a Borutcában, s persze bele is kóstolhatunk a helybéli és e környékbeli bortermelők nektárjába. Ugyanekkor a Stevan Sremac utca és a Tiszavirág sétány sarkán felállított színpadon a Sarkantyú tamburazenekarnak, majd a város fúvószenekarának a fellépését kísérhetjük végig. Negyed 9-től a Papuli étterem népszerű zenekara, a Funky Boys lép fel, majd a törökkanizsai Recycle Bean együttes koncertje következik. Este fél 12-től retró bulit szerveznek. Szombaton reggel 8 órakor veszi kezdetét a retró horgászverseny, amire a 063/809-9689-es mobilszámon továbbra is várják a jelentkezőket. 10 órától a Tiszavirág Kajakklub nemzetközi kajakversenye veszi kezdetét. Délután 4 órakor kezdődik a tiszai halászléfőző fesztivál, amire a fentiekben már közzétett mobilszámon várják az érdeklődőket. Eközben a Tiszavirág sétányon lévő színpadon fél 5-től a Čuvari duše tamburazenekar, negyed 7-től pedig Dér Zsolt hegedűművész lép föl. Negyed 9-től a zentai The Mojo Roosters szolgáltatja a talpalávalót, a polgármesteri köszöntő után, háromnegyed 10-től a zentai hajósok fáklyás felvonulását nézhetik végig a fesztivál résztvevői. Fél 11-től az óbecsei Fingerbang játszik, éjféltől DJ Commandante Thomas Grande retró bulijában pöröghetnek még mindazok, akik nem a futball-világbajnokságot nézik. A szervezők szerint, amennyiben sikerül megoldani a technikai feltételeket, a vébé mérkőzéseit egy kivetítő által a fesztivál helyszínén is végigszurkolhatják a focirajongók.

A szervezők értesítik a lakosságot, hogy a fesztivál ideje alatt (ma 9 órától hétfőn a kora délutáni órákig) a gépjárművek számára le lesz zárva a Tiszavirág sétány a Jovan Đorđević utca sarkától egészen a Dositej Obradović utca sarkáig, valamint tilos lesz a közlekedés a Lađarska utca felén is.

Magyar ember Magyar Szót érdemel