2025. szeptember 29., hétfő

Kivételes egyetértés

Ülésezett a zentai községi képviselő-testület

Rég értettek annyira egyet a zentai községi képviselő-testület tagjai, mint tegnap, amikor a napirenden szereplő 17 javaslat túlnyomó többségét egyhangúlag fogadták el. Egyedül a zentai községi mezőgazdasági földterület védelmére, rendezésére és használatára vonatkozó 2013. évi program eszközhasználatáról szóló jelentés, valamint a mezőgazdasági földterület védelmére, rendezésére és az erre az évre javasolt program esetében volt 1-1 ellenszavazat a testület egyetlen ellenzéki képviselőjétől.

Az ülésen többek között elfogadták a zentai községi közigazgatási hivatal, a vagyonjogi ügyészség, a szociális védelmi központ, a Stevan Sremac Helyismereti Alapítvány, a képviselő-testület gyermekjogi tanácsának tavalyi munkájáról szóló jelentését és ez utóbbi pénzügyi jelentését. Megvitatták a községi környezetvédelmi költségvetési pénzalap eszközeinek felhasználásáról szóló idei programot, melynek értelmében az idén 29 millió dinárt fordítanának különböző környezetvédelmi projektumokra, azzal, hogy 15 330 500 dinárt a környezetvédelmi és fejlesztési, illetve a környezetszennyezési térítményből fordítanának e célra, 13 689 499 dinárt pedig az előző évből áthozott eszközökből valósítanának meg. A költségvetési pénzalapban megvalósított eszközöket a környezetvédelmi törvény értelmében megállapított kötelezettségek finanszírozására, megelőző és szanálási programokra, a környezet állapotának figyelemmel kísérésére, a természeti kincsek védelmének és fejlesztésének programjaira, tudományos kutatási programokra stb. szándékozzák fordítani. Az ülés résztvevői elfogadták a község 2014. évi mezőgazdaság-fejlesztési akciótervét is, amelyre 9 millió dinárt fordítanának. A terv értelmében Zenta község mezőgazdaság-fejlesztési költségvetési pénzalapjának eszközeit elsősorban a község kis és közepes mezőgazdasági termelői között osztanák szét. A testület Suhajda Izabella okleveles biológus személyében kinevezte a szabadkai regionális hulladéktároló igazgatója kinevezésére szolgáló pályázati bizottság zentai tagját is, s elfogadta Maros Antalnak, a folyamodvány- és panaszügyi tanács tagjának a felmentését. A közelmúltban elhunyt tag helyét Bajtai Éva tölti be. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel