Az elmúlt hétvége óta a zentai polgárok egy jó része is részt vesz az árvízkárosultaknak adományokkal történő ellátásában. A Tisza-parti város lakói közül többen a Községi Szociális Védelmi Központban kialakított gyűjtőhelyen adták át többnyire tartósított élelmiszert, ásványvizet, tisztító- és tisztálkodó szereket, pelenkákat stb. tartalmazó jótékonysági csomagjaikat, de több politikai szervezet zentai bizottsága is gyűjtést indított, ahogyan a pravoszláv egyház zentai parókiája és egy szórakozóhely tulajdonosa is akciót kezdeményezett a természeti csapás sújtott területeken élők megsegítésére. Fodor Veronika, a Vöröskereszt helyi szervezetének titkára napilapunknak nyilatkozva elmondta, hogy az első napon a zentaiak sokáig nem tudták, hogy hol is adhatják át adományaikat, de miután ezt a helyi és a regionális médiumokban közzétették, sokan keresték fel a szociális védelmi központban ügyelő aktivistáikat. Veronika elmondta azt is, hogy nagy szükséglet mutatkozik a gyermekholmik és a ruhanemű iránt is. A Vöröskereszt tartományi központjától egyébként olyan utasítást kaptak a zentaiak (is), hogy az adományok elszállítása kapcsán legyenek türelmesek, s addig is válogassák szét az adományokat, s az erről készített listát pedig juttassák el a tartományi központhoz, s majd ők koordinálják, hogy melyik katasztrófasújtott részre mit is küldjenek el, s amennyiben a község nem tud megfelelő szállítóeszközt biztosítani, akkor a vajdasági Vöröskereszt küldi majd el tehergépkocsiját az adományokért. A Vöröskereszt zentai szervezete a hét folyamán is várja a polgárok adományait, amelyeket délelőtt 9–18 óra között adhatnak át a községi Szociális Védelmi Központ udvarában. A vállalatok adományait a rendkívüli helyzettel foglakozó válságtörzs ügyeleti telefonszámain: 024/655-444 (a 270-es lokálon), vagy pedig a 024/815-759 és a 024/655-491-es telefonszámokon kell bejelenteni, mivel ezeket közvetlenül a vállalatokból szállítják majd el. Ugyanezeken a telefonszámokon azoknak a jelentkezését is fogadják, akik személyesen szeretnének részt venni az árvíz elleni küzdelemben.
