2025. szeptember 29., hétfő

Koncertek, kántortalálkozó

Az új orgonának köszönhetően felpezsdült az élet a zentai Jézus szíve templomban

Tavaly szeptemberben adták át ünnepélyesen a zentai Jézus szíve templom új orgonáját. A hangszernek köszönhetően Zenta legnagyobb templomában felpezsdült az élet, ugyanis a Feldbachból kapott, majd felújított orgona új lehetőségeket kínál.

Mgr. Borbély Zoltán zentai orgonaművész, az orgonaprojektumban is társfinanszírozási szerepet vállaló Cor Jesu Alapítvány ügyvezetője arról számolt be, hogy a következő egy hónapban négy koncertnek és egy nemzetközi kántortalálkozónak is otthont ad a Jézus szíve templom:

– Most vasárnap 18 órától a zentai Jézus szíve templomban A költészet zenéje címmel Guzsvány Izabella mezzoszoprán énekművész, az óbecsei Petar Konjović Zeneiskola énektanára és jómagam adunk hangversenyt. Május 25-én 18 órától dr. Csanádi László DLA, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának orgonatanára ad hangversenyt J. S. Bach és Liszt Ferenc műveiből válogatva. Június 1-jén Varnus Xavér orgonaművész szólaltatja meg a Jézus szíve templom orgonáját. Erre a koncertre már nem lehet jegyet igényelni, mert akkora volt rá az érdeklődés, hogy néhány nap alatt betöltötték a helyeket. A következő hangverseny június 15-én lesz. Akkor Gunther Rost, a grazi zeneakadémia orgonatanszakának tanszékvezető tanára ad koncertet J. S. Bach, W. A. Mozart és L. Vierne műveit megszólaltatva.

Időközben, május 27-én egy nemzetközi kántortalálkozót is tartunk, melyen elméleti és gyakorlati képzés is várja a kántorokat. Az előadók közül Fassang László, a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia és a párizsi Conservatoire orgona- és improvizációtanára liturgikus orgonajáték témában tart előadást és kurzust, Miklós Réka, a grazi zeneakadémia doktorandusza pedig gregorián ének témában tart előadást és gyakorlati foglalkozást. A találkozón való részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Az érdeklődők bővebb információt a Jézus szíve plébánia irodájában kaphatnak munkanapokon 8-tól 12 óráig, vagy személyesen nálam. Jelentkezni május 21-éig lehet.

Borbély Zoltán arról is beszámolt, hogy már javában szervezik a szokásos nyári egyházzenei fesztivált, és hogy egy vajdasági katolikus kántorképző iskola beindítása is folyamatban van. Mindkettőre a Bethlen Gábor Alapnál pályáztak és nyertek is támogatást.

A zentai orgonaművész arra is kitért, hogy a Jézus szíve templom hívei közül többen megjegyezték, hogy túl hangos az új orgona, és a hátul ülők nem hallják a szentélyhez közel éneklő kórust.

– Erre az a megoldás, hogy egy új hangosítási rendszert kell beszerelnünk, ami egyelőre a sok rendezvény körüli szervezőmunka miatt még várat magára. Emellett fontosnak tartom megemlíteni, hogy templomunkban az oszlopok miatt sajátos akusztikai viszonyok uralkodnak, mert azok tompítják a hanghullámokat. Az orgona hangja a templom közepén, a főhajóban a legideálisabb, hátul erőteljes, és emiatt lehet, hogy szokatlan, a szentélyben ehhez viszonyítva kicsit halkabb. Ezt a tényt el kell fogadnunk, és ha tehetjük, ott foglaljunk helyet, ahol számunkra a legkedvezőbb a hangzás.

Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt rendezvényeinkre! – zárta a beszélgetést Borbély Zoltán.

Magyar ember Magyar Szót érdemel