Eredményesnek tekinthető a január elsején újraalakított Zentai Alapfokú Bíróságnak az év első negyedében kifejtett tevékenysége – hangzott el az igazságügyi intézménynek a napokban megrendezett sajtótájékoztatóján.
Dušan Mostarski, a bíróság sajtószóvivője elmondta, hogy az év elején elfogadott programjuk értelmében a júniusi hónap végéig 10, az év végéig pedig 30 százalékkal szeretnék csökkenteni a megoldásra váró eljárások számát, s ezt a 10 százalékos arányt már az év első három hónapjában sikerült túlteljesíteniük azzal, hogy ebben az időszakban több mint 750 eljárást lezártak.
Mostarski arra is kitért, hogy az elkövetkezőkben közvetlenebb és hatékonyabb kommunikációt szeretnének folytatni a hozzájuk tartozó községek lakosságával.
