2025. szeptember 29., hétfő

Tudatosságra nevelés a cél

Ahogyan már szóltunk róla, a magyarországi Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága az idei évet a felsősök évévé nyilvánította, és ennek jegyében számos, az általános iskolák felsős diákjainak szóló programot és képzést szerveznek a Kárpát-medencében. А programsorozat Vajdasági bemutatkozó-körútját 2014. március 31. és április 2. között tartották meg.

A zentai Emlékiskolában a tegnap délután 4 csoportba elosztva 40 hetedikes és 35 nyolcadikos diák vett részt az OTP Fáy András Alapítványának a képzésein. A kurzuson gazdasági, vagy pedig pályaorientációs tréningen vehettek részt a zentai gyermekek. Hajnal Virág, a projektum koordinátora elmondta, hogy a trénerek interaktív módszerekkel azokat a közgazdasági, és üzleti ismereteket adták át, amelyek tankönyvből olvasva nagyon száraznak tűnhettek, a képzés során viszont a tanulók különböző feladatokat megoldva játékosan sajátíthatták el ezt a tudásanyagot.

– Az egész tréning alapja a tudatosságra nevelés, vagyis, az hogy a gyermekek tudatosan tervezzék a jövőjüket – hangsúlyozta ki a programkoordinátor, de megjegyezte azt is, hogy a cél érdekében maguknak a gyerekeknek is cselekedniük kell. Elsajátíthatták azt is, hogy miképp gazdálkodhatnak tudatosan az általuk birtokolt vagyonnal, illetve, hogy miképpen találjanak olyan munkahelyet maguknak, amely megfelel a készségeiknek, ahol örömmel dolgoznak, s ami nem utolsósorban a rendelkezésükre is áll a régióban. Az alapítvány több konkrét területet is kidolgozott a gazdasági ismeretek átadására, így a képzésen résztvevő diákok azt is elsajátíthatták, hogy akár egy médium, vagy egy állatkert, vagy éppen egy focicsapat működtetéséhez milyen gazdasági tudásra, illetve eszközökre van szükségük, s mire kell odafigyelniük, hogy ezek hatékonyan üzemeljenek – ecsetelte a programkoordinátor.

Magyar ember Magyar Szót érdemel