Izgalmas rendezvény megtartására készül a zentai Miroslav Antić Kamaraszínház: október 15-e és 19-e között első alkalommal szervezik meg a Jovan Đordević Színházi Napokat. Arról, hogy pontosan milyen jellegű rendezvényről van szó, illetve, hogy mit várhatunk a most kezdődött színházi évadban a társulattól, Nebojsša Basarić, a szervezőbizottság tagja számol be olvasóinknak.
Zenta
Tegnap a zentai Művelődési Ház kiállítótermében kitárta kapuit a VI. Nemzetközi Modellkiállítás.
A látogatók adományaiból megközelítően 95 000 dinárt sikerült összekalapozni azon a jótékonysági délutánon, amelyet a Magyar Szó és a Hét Nap néhány munkatársának a kezdeményezésére, a Vöröskereszt helyi szervezetével karöltve szombaton szerveztek meg a zentai Centar–Tópart helyi közösségben, és amelynek teljes bevételét a kézfejét elvesztett Fodor Gergő zentai kisfiú myoelektromos protézisének a beszerzésére fordítják.
Zentán egy héttel ezelőtt alakult egy új civil szervezet Intellektus néven, és a hétvégén tagjai már szorgoskodtak is: a felsőhegyi iskola rossz állapotban lévő toalettjeit festették át. Szarka Laura, a szervezet vezetője elmondta, hogy már egész nyáron aktívak voltak, de csak mostanra jött össze annyi pénzük, hogy bejegyeztessék a szervezetüket:– A nyáron színes szélforgókat készítettünk, és azokat falunapokon, ilyen-olyan rendezvényeken árultuk.
A hétvégén Zentán az Emlékiskola aulájában megtartották az őszi bababörzét. A helybeli Ci-Fi Civil Központ által szervezett vásáron ezúttal is rengetegen voltak, sok volt az árus, még több a vásárló.
Két héttel ezelőtt a Zentai Fogyasztóvédelmi Központ új irodát kapott, mégpedig a város központjában lévő Népkert utcában. Korábban a Centar–Tópart helyi közösségben fogadták a panaszosokat.

