2026. április 7., kedd

Karácsonyi koncert az Európa Kollégiumban

Ötödik alkalommal szerveztek közös, karácsonyi ünnepséget az Európa Kollégium dísztermében.

A rendezvényen Danyi Zsuzsanna nevelőtanár köszöntötte a kollégistákat, majd Snejder-Sára Ildikó, az Európa Kollégium igazgatónője szólt az ünneplő kollégistákhoz. A karácsonyi ünnepségen ft. Erhard Róbert apátplébános és nt. Halász Dániel református lelkipásztor is jelen voltak.

Az est folyamán első ízben lépett fel az Európa Kollégium kórusa, Détári Apollónia orgona szakos kollégista vezetésével. A kórus elmaradhatatlan, örökzöld és meghitt témájú, karácsonyi dalokat énekelt.

A koncert után elbeszélgettünk Détári Apollónia kórusvezetővel:

Hogyan fogalmazódott meg benned a kórus megalapításának az ötlete?

– A nagybecskereki Josif Marinković Zeneiskolában fejeztem be középiskolai tanulmányaimat, ahol vezénylést is tanultunk. Ez a tantárgy keltette fel az érdeklődésemet a kórusalapítás iránt, kiskorom óta az édesanyám kórusában énekelek. Szinte minden évben felléptünk az Ezüstcsengőn, és szép eredményeket értünk el. Ilyen hangulatban nőttem fel.

Érdeklődnek a kollégisták a kórus iránt?

– Az elején csak néhány jelentkező volt, olyanok, akik hozzám hasonlóan zene- és énekkedvelők. Később elterjedt a lakók között a kórus híre, és végül összeállt a csapat.

Mesélj a próbákról!

– A repertoárba egy- és többszólamú számok is belekerültek, ezért a próbák kivitelezését és az azokra való felkészülést édesanyám kórusában szerzett tapasztalataim szerint végzem. A többszólamú számok esetében először szólamonként próbáltunk, majd párosítottam a szólamokat, egységes egészt alkotva. Nem volt könnyű, hiszen a kórustagok háromnegyede nem foglalkozik zenével. Idővel azonban összehangolódott a banda, és mostanra egy nagyon jó csapat állt össze, büszke vagyok rájuk!

További tervek?

– Felkérést kaptunk a Szerb Nemzeti Színházból, hogy vigyük színre a Szózatot és a Himnuszt. Terveim között szerepel egy emlékkoncert az 1848/49-es forradalom és szabadságharcról, valamint egy tanévzáró koncertet is szeretnék megszervezni az Európa Kollégiumban. Remélem, hogy a kórus kitart és hiszem, hogy egy ilyen jó csapattal még sokra visszük! – hallottuk Détári Apollóniától.

A kollégium kórusának fellépését a jelenlévők háromszoros vastapssal jutalmazták. Korábban felléptek már a kollégium melletti Szent Erzsébet-templomban is, ahol a hívek állva, ugyancsak vastapssal ünnepelték őket.

Az Európa Kollégium által támogatott kórus tagjai: Móricz Virág Kinga, Móricz Kincső Boróka, Fehér Flóra, Virág Laura, Torma Ramóna, Balla Krisztina, Lackó Márta, Ragács Emese, Hovanjec Ildikó, Turi Orsolya, Pásztor Zsófia, Bartuc Éva, Tóth Réka, Tadić Tanja, Virág Aleksz, Dávid Andor, Fábián Valentin, Kószó Lénárd, Gyarmati Roland, Fábián Bálint, Györe Szabolcs és Čutura Nikola. A karácsonyi koncertben zongorán közreműködött Makán Anton és Fábián Bálint, csellón Györe Szabolcs zenélt. Brezovszki Gergő hegedűn, Fábián Valentin nagybőgőn, Szabados Zsófi gitáron, Lajkó Flórián pedig metalofonon biztosított zenei kíséretet.
Magyar ember Magyar Szót érdemel