Ma ünnepi műsorral veszi kezdetét az Újvidéki Gyermektéliségek programsorozat. Mint minden évben, az idén is a BiG bevásárlóközpontban tartják meg.
Az ünnepélyes megnyitó 18 órakor lesz, fellép a Varázsfuvola gyermekegyüttes, gyermekszínészek, a Stage és a Studio 5 táncosai, valamint a Zumba Fusion Kids és a capoeira brazil harcművészeti kultúrát művelők együttese. Ezek után számos kreatív műhelymunkát tartanak a gyermekek számára.
A Hol rejlenek a titkok? gyűjtőnevű, 19 napos rendezvényegyüttes keretében különféle előadásokra, tudományos és nyelvi műhelymunkákra, filmvetítésekre, zenei, művészeti és sport műhelymunkákra kerül sor, a legfiatalabbak pedig számos múzeumot, galériát is meglátogathatnak. A 021.rs hírportál beszámol arról, hogy a Gyermekművelődési Központ 12.000 tájékoztató füzetet osztott szét Újvidéken a kicsiknek, ezeken feltüntették az eseményegyüttes részletes programját. A tájékoztató füzeteken a program mellett megtalálhatóak azok a telefonszámok is, amelyeken a szülők jelezhetik, hogy melyik eseményre tervezik elvinni gyermeküket. Ez azért fontos, mivel a műhelymunkákon résztvevő gyerekek száma korlátozott.
Az Újvidéki Gyermektéliségek rendezvénysorozat eseményein ingyenes a részvétel, kivételt képeznek a Cinestar moziban (BiG bevásárlóközpont) vetített filmek.
A rendezvény programjáról részletesebb információt a következő címen kaphatunk: http://www.dkcns.rs/wp-content/uploads/2018/12/zimzarije-8.pdf.



