A hétvégén az újvidéki víkendtelepülésen egy minifesztivál keretében gyermekek szórakozhattak, a ROCKids és a CMIK polgári egyesületek szervezésében, a LIKUM Festőművészeti Egyesület égisze alatt a kicsik kreatív, festészeti alkotó-műhelymunkában vehettek részt.
Tevékenységüket a természet, a Horgász-sziget hangulata ihlette meg. Minderre a sziget kis-dunai csücskében, tavaly felújított, nyári színpadon került sor szombaton. A nyár folyamán több, hasonló gyermekrendezvényt szerveznek majd ezen a művelődési ponton. Előző este a közönség megtekinthette Marko Kaćanski A dunai Horgász-sziget című dokumentumfilmjét, hallhattuk az újvidéki írók egyesülete tagjainak – Bordás Győző, Franja Petrinović, Đorđe Pisarev és Nenad Šaponja – irodalmi összeállítását, Đorđe Sudarski Red „költészeti hajójának a fedélzetén” pedig a sziget egykori íróinak, Gál Lászlónak, Bogdánfi Sándornak, Pap Józsefnek, Miroslav Antićnak, Pavle Janković-Šolenak, Petko Vojnić Purčarnak és Pintér Lajosnak állítottak emléket.
Mindkét este dunai előjelű koncerteket tartottak, a kulturális elképzelésegyüttes Horgász-sziget - Kontinens gyűjtőnév alatt zajlott le az önkormányzat támogatásával. Tekintettel a nagy érdeklődésre – a filmbemutatóra nagyjából százötvenen voltak kíváncsiak – az eseményt augusztus utolsó hétvégéjén, ugyancsak pénteki és szombati napokon megismétlik.
Természetesen tervben van a jövő évi Művelődési nyár a Horgász-szigeten megszervezése is.
