2024. május 10., péntek

A Balkán legnagyobb aquaparkja Újvidéken?


A városban aquaparkot terveznek létrehozni, amely a legnagyobb lenne az egész Balkánon – írja a 021.rs hírportál.
A Paja Radosavljević utca megváltoztatott rendezési tervét a városi képviselő-testületi ülésén fogadták el június 18-án, pénteken. Ezzel a változtatással megteremtődtek a feltételek ahhoz, hogy a Balkán legnagyobb aquaparkjának építési munkálatai megkezdődjenek.
A Minaqua Aqua Park, a tervek szerint, nagy területet foglal majd el az Újvidékre való belépésnél, s már látható lesz az autópályáról is. Különféle tartalmaival hozzájárul majd a sport és rekreációs tevékenységek kiszélesítéséhez és gazdagítani fogja a város idegenforgalmi kínálatát is. A Minaqua Aqua Park kiépítésével lehetőség nyílik a hotelek és vendéglátók, valamint a környék kereskedelmi tartalmainak a fejlesztésére is. A projektet a város minden szervezete és különösen Miloš Vučević polgármester támogatja – áll a Minaqua vállalat közleményében.
Az aquapark tervezett kapacitása nyílt területen kétezer, míg a fedett részben ezer személy. A tervek szerint 150 embernek ad majd munkát.
Minden medencében a Minaqua által kitermelt termálvíz lenne, amelyben magas tartalmú jótékony hatású ásványok találhatóak. A Minaqua Aqua Park tartalmai a kettőtől tizenöt éves kor közötti gyermekek igényeit fogják leginkább kielégíteni, a biztonság és az oktatás terén is.
A Minaqua Aqua Park ötlete eco friendly elképzeléseken alapszik, ennek megfelelően a fűtést geotermikus forrásokból fogják biztosítani, az áramot napelemekből nyerik, és mintegy ezer facsemetét fognak elültetni. Az ezer gépkocsit befogadni képes parkolók is napelemekkel lesznek borítva.
Becslések szerint a teljes beruházás mintegy 15 millió euróba fog kerülni és minden anyagi forrás önerőből származik majd. A projekt kidolgozása során a lehető legkedvezőbb építészeti-technológiai megoldásokat fogják alkalmazni.