Folytatódik a háztartások energiatakarékossági korszerűsítésének támogatása. Az energiahatékonyság javítása érdekében az önkormányzat illetékesei csütörtökön 230 szerződést írtak alá a kérvényüket korábban benyújtó polgárokkal. Ezek vissza nem térítendő támogatást biztosítanak házak és lakások energetikai korszerűsítésére.
Az eseményen jelen volt Vanja Petković, a városi tanács ökológiáért, energiahatékonyságért és környezetvédelemért felelős tagja is. Hangsúlyozta, hogy a program a bányászati és energiaügyi minisztériummal együttműködésben valósul meg, és jelentős mértékben hozzájárul az energiafogyasztás csökkentéséhez, valamint a környezet védelméhez.
Elhangzott, hogy a városi önkormányzat 2021 óta folyamatosan támogatja a háztartásokat különféle korszerűsítési intézkedések megvalósításában. Az eddigi programok révén már több mint ezer család jutott ilyen támogatáshoz: megvalósíthatták a nyílászárócserét, hőszigetelést, korszerűbb fűtési rendszereket telepíthettek, vagy akár napelemeket is felszerelhettek. Az ilyen beruházások nemcsak az energiafelhasználást csökkentik, hanem hosszú távon jelentős költségmegtakarítást is eredményeznek.
A programokra fordított összeg eddig meghaladta a 150 millió dinárt, ami jól mutatja a városvezetés elkötelezettségét a fenntartható fejlődés és az életminőség javítása iránt. A tegnap aláírt szerződések is ezt a célt szolgálják, különös tekintettel a társadalom legérzékenyebb csoportjaira. A legutóbbi támogatási körben ugyanis kiemelt figyelmet fordítottak a hátrányos anyagi helyzetben lévő polgárokra: közülük 33-an most először jutnak támogatáshoz, a többi pályázóhoz képest kedvezőbb feltételek mellett. Esetükben a minisztérium akár a beruházás értékének 90 százalékát is fedezheti, ami jelentős segítséget jelent az energiahatékonysági fejlesztések megvalósításában.
A városi önkormányzat és az illetékes minisztérium célja, hogy a hasonló intézkedésekkel tovább erősítsék az energiahatékonyságot helyi szinten, csökkentsék a károsanyag-kibocsátást, és hozzájáruljanak a polgárok életkörülményeinek javításához.
Az önkormányzat szervezésében gyakran tartanak környezetvédelmi jellegű, az energiahatékonyság jelentőségére emlékeztető akciókat. Fotónk a SPENS épülete előtt készült tavaly, a Föld napján, amikor a városvezetés illetékesei szórólapokkal és energiatakarékos LED-égők osztogatásával igyekeztek felhívni a polgárok figyelmét a kérdésre. Bolygónkat április 22-én ünnepeljük világszerte, ilyenkor a környezetvédelem kerül előtérbe. Az 1970-ben indult mozgalom mára több mint egymilliárd ember részvételével zajlik 175 országban.
Nyitókép: Az önkormányzat szervezésében gyakran tartanak környezetvédelmi jellegű, az energiahatékonyság jelentőségére emlékeztető akciókat



