Annak ellenére, hogy a hadszíntereken ádáz csatározások folytak, és Újvidéktől nem is olyan messze még érezhetőek és láthatóak voltak a háború nyomai, mindentől függetlenül a város lakosságának – akkor még nagyobbik része – a húsvét megünneplésére készült. A nagyhéten ez már az újságban megjelenő hirdetésekből is észrevehető volt: közeledik a húsvét, és a békét idéző szokás szerint eljött az ajándékvásárlás és egyéb ünnepi kellékek beszerzésének ideje.
Ezt megelőzően azonban egy olyan jelenséggel kellett az újvidékieknek szembenézniük, amely számunkra is ismerős. Ugyanis 110 évvel ezelőtt, a háborús körülmények miatt nemcsak az élelmiszerek és a gabonakereskedelem állt ellenőrzés alatt, hanem a fémtárgyakat és egyéb, a hadicélok elérését segítő termékeket is előbb számba kellett venni, majd be kellett szolgáltatni – többek között az újvidéki templomok harangjait is. A háborúra emlékeztető intézkedések közé tartozott az 1916. május 1-jétől életbe lépő rendelkezés, az úgynevezett „új időbeosztás” bevezetése is.
Ahogyan azt akkor magyarázták: „május 1-jétől egy órával korábban kelünk, és ugyanígy egy órával korábban fekszünk le. Az új időszámítás pontosan április 30-án éjjel 11 órakor lép életbe, amikor is a vasúti órákat egy órával előre igazítják.” Az új időbeosztást azért vezették be, hogy a munkaidőt jobban kihasználják, az anyagmegtakarítás érdekében. Ez az új időbeosztás csak a nyári és ősz eleji hónapokra vonatkozott, és eredményét leginkább a kőszénfogyasztás csökkenésében várták a villamos- és gázműveknél. A számítások szerint ez Újvidék viszonylatában egy nyolcad és egy tizenhatod közötti megtakarítást jelenthetett. Az energiamegtakarítás mellett – amely a háborús időkben létkérdésnek számított – ennek a rendelkezésnek voltak hátulütői is. Az újvidéki villanytelep igazgatója például nyíltan kijelentette a sajtónak, hogy károkra is számítani kell: a villanyáram-fogyasztás mintegy 20%-kal csökken, és veszteségek érhetik a kávéházakat, vendéglőket, valamint a magánfogyasztást is. Mivel az iparban akkor még nem használták széles körben a villamosságot, ezek a veszteségek még érzékelhetőbbek lehettek.
Mindazonáltal az ünnepre való készülődés legfontosabb jele – az egyre tornyosuló problémák mellett – a húsvéti ájtatosságok rendjének meghatározása volt. A gondok közé az újvidéki sajtó az ünnepi étrendhez szükséges bárányhús hiányát és drágaságát is besorolta. Az újvidéki plébániatemplomban a nagyheti és húsvéti istentiszteletek rendje nagyszerdától kezdődött: böjti, magyar nyelvű szentbeszéddel és gyászvecsernyével, amelyet Pósch Lajos káplán vezetett. Nagycsütörtökön és nagypénteken az ünnepélyes szertartásokat Fáth Ferenc apátplébános tartotta, Pósch Lajos és Csatalinácz Mátyás káplánok segédletével. A sokác nyelvű szentbeszédet Csatalinácz, a német nyelvűt pedig Fáth Ferenc tartotta. Ezt követően körmenet indult az akkor még létező kálváriához, ahol keresztúti ájtatosságot tartottak.
Nagyszombat reggelén, az oltáriszentség kitételét követően, az istentisztelet tűz- és vízszenteléssel folytatódott, majd nagymisét tartottak.
Húsvét vasárnap reggel a szentmisét követően sokác diákmise, majd német nyelvű prédikáció következett, ezt nagymise követte, majd magyar nyelvű prédikáció és szentmise zárta a napot.
Húsvét hétfőn szentbeszédet, majd ünnepélyes szentmisét tartottak. Föltámadási körmenetet szerveztek a rókusi és a plébániatemplomban is. A református templomban az ünnep első napján Molnár Hugó református lelkész prédikált, majd Horváth Lajos lelkész osztotta ki az úrvacsorát „a híveknek és a megjelent katonaságnak”.
Az ünnep nem múlhatott el műkedvelői előadások nélkül sem, amelyeket húsvét vasárnapján és hétfőn tartottak. A jegyeket az Újvidéki Hírlap kiadóhivatalában lehetett megvásárolni. Az előadásokat jótékonysági céllal hirdették meg, ismételten utalva a háborús körülményekre, amelyek az egyszerű emberek számára ekkorra már igen megterhelővé váltak.
Mert akkor már a második „feltámadás ünnepét-ünnepelték- háborúban, amikor húsvét fehérbárányának fehér gyapját, kiömlő embervéráradat festi bíborra és mindinkább kevesebb harang zeng a templomokban és midinkább több harang ércét zugatják az ágyuk”- írták a helyben megjelenő lap ünnepi számában. Majd az újvidékiek béke utáni vágyakozásának is hangot adtak azzal a kívánságukkal és reményükkel, hogy a harangok visszatérnek a templomok tornyaiba és zugásukkal ünneplik majd az Úr feltámadását.
Mert akkor már a második „feltámadás ünnepét ünnepelték háborúban, amikor húsvét fehér bárányának gyapját kiömlő embervér festi bíborra, és mindinkább kevesebb harang zeng a templomokban, s mindinkább több harang ércét zúgatják az ágyúk” – írták a helyi lap ünnepi számában. Egyúttal hangot adtak az újvidékiek béke utáni vágyakozásának is: annak a kívánságnak és reménynek, hogy a harangok visszatérnek majd a templomtornyokba, és ismét az Úr feltámadását hirdetik.
Háború volt, de Újvidék a békebeli ünnepre, az ajándékozásra és a locsolkodásra készült – annak is örülve, hogy a tavaszi fagy nem okozott kárt a földeken.
Nyitókép: Húsvét Tománéknál
