A háború kitörésének pillanatától kezdve a város lakosságának rendszeres ellátása jelentette az újvidéki városatyák fő gondját. Így az újvidéki piacok és üzletek működése is megváltozott a háború kitörésével. A háború kezdetén a civil hatalom hatáskörét megvonták vagy jelentősen csökkentették.
A katonaság Újvidéken állomásozó része a rendőrségnek, pontosabban a rendőrfőnöknek volt alárendelve. Ez azt jelentette, hogy a városban ők – különösen pedig a rendőrkapitány, Payerle Nándor – felügyeltek és ellenőriztek mindent, elsősorban azt, hogy az országos szintű rendeleteket maradéktalanul végrehajtják-e. Ez azt jelentette, hogy a városban ők – különösen pedig a rendőrkapitány, Payerle Nándor – felügyeltek és ellenőriztek mindent, elsősorban azt, hogy az országos szintű rendeleteket maradéktalanul végrehajtják-e. Mindez különösen az élelmezést biztosító intézkedések meghozatalában és végrehajtásában jelentett kiemelt szerepet, ami a városi hatóságok közreműködése nélkül lehetetlen lett volna, lévén hogy egy település, különösen egy város háborús ellátása – a termény- és áruhiány, valamint a közlekedési fennakadások miatt – komoly gondot jelentett.
Arra, hogy a közellátásban bajok lesznek, utalt az az intézkedés is, amely az élelmiszerek legmagasabb árának megszabását írta elő, szinte már a háború kitörését követő hónapokban, így 1914 decemberében is. Újvidék esetében ez a határozat és a hatóság előrelátó tevékenysége két irányú intézkedésről tanúskodott. Az egyik a közlekedésben előállt zavar kiküszöbölésére irányult, amely komolyan akadályozta az élelmiszerek városba jutását, illetve azt, hogy az Újvidékre feladott és a közbeeső állomásokon veszteglő küldemények mielőbb megérkezzenek a városba. Elsősorban azért, mert a tervezett ármaximálás csak akkor lehetett hatásos, ha a város ellátásának folyamatosságát biztosítani tudták.
A másik fontos lépés annak a jóváhagyásnak a megszerzése volt, amellyel a magyar kormány a városi hatóságot felhatalmazta az árak megállapítására. Ezt az engedélyt Újvidék számára Matkovits Béla főispán eszközölte ki. A kormány jóváhagyásának megszerzését követően a városi árakat össze kellett hangolni a vármegyében érvényben lévőkkel, ez esetben a Bács-Bodrog vármegyében megállapított árakkal; azok nem lehettek alacsonyabbak a vármegyei szinten megállapítottaknál. Az engedély azt is jelentette, hogy a városnak jogában állt rekvirálni a környező járásokban – az újvidéki, a zsablyai, az óbecsei és a palánkai járásban –, és a készleteket az általa meghatározott áron lefoglalni.
Így lett Újvidéken a kenyér ára kilogrammonként 48 fillér, a péksüteményé 4 fillér, a zsemle 6 fillér, de az csak nullás lisztből volt készíthető. A tej árát literenként 28 fillérben állapították meg, a tejfölét 150 fillérben, a vajét 3 koronában, a túróét 76 fillérben, míg a megyében ez 60 fillér volt. A tojás darabonként 14 fillérbe került, a burgonya Újvidéken 12 fillér, a rózsaburgonya 14 fillér volt. A hagyma ára 50 fillér, a babé 60 fillér. A húsárak megállapítása vitát váltott ki: a marhahús ára 90 fillér, a sertéshúsé 120–140 fillér volt. Az állati takarmány árát is maximálták, így a széna, a szalma, valamint a búza- és kukoricakorpa árát is. A cukor ára kilogrammonként 112 fillér volt.
Ezt az árszabást azonban csak a kormányhatóság jóváhagyásával lehetett életbe léptetni. A háború elhúzódott, a nehézségek és gondok egyre szaporodtak, többek között a közellátás terén is. 1915 nyarán már arról szóltak a hírek, hogy az újvidéki pékek „ehetetlen” pékárut sütnek. „A kenyér valami fekete, dohos, emészthetetlen, rossz szagú és igen sokszor penészes… Zsemlye egyáltalán nincs. Kifli sincs. De már az 500 lépésnyire lévő Péterváradon hófehér császárzsemlék, ropogós, friss, békeidőkre emlékeztető fehér, köménymagos kiflik vannak.” Erre az állapotra a rendőr-főkapitányság és a város főorvosi hivatala figyelmét is felhívták, hiszen akkor szűnt meg az a rendelet, amelynek értelmében a búzaliszttel azonos mennyiségű kukoricalisztet volt köteles vásárolni mindenki, így a pékek is.
Mindezzel egy időben a városatyáknak a piaci „uzsorával” is meg kellett küzdeniük – ezt az árak maximálásáról szóló városi rendelet írta elő, és volt hivatott megszüntetni. Az intézkedések azt is jelentették, hogy az engedetlen kofák rendőri felügyelet mellett voltak kénytelenek portékájukat árusítani, és a befolyt pénzt a rendőrkapitányságra beszolgáltatni. Az engedetlen kofákat szabadságvesztéssel és pénzbüntetéssel fenyegették.
1916 telére újabb megszorító intézkedést kellett meghozni: bevezették és kiosztották a kenyérjegyeket. Ennek értelmében a pékek csak kenyeret, a kereskedők pedig csak lisztet árusíthattak. Minden személynek napi 240 gramm lisztre vagy 336 gramm kenyérre volt joga. A kenyérjegyek kiosztása a városi adóügyi hivatal 15-ös szobájában történt; ott lehetett átvenni dr. Jahn Róbert tanácsnoktól, városi főszámvevőtől. Eleinte a kenyérjegyeket egy hétre adták ki, majd amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a körülmények nem javulnak, az időszakot egy hónapra terjesztették ki. Azt is feljegyezték, hogy az intézkedés első napján összesen 321 polgárnak adtak ki kenyérjegyet, ami 436 családtagra is kiterjedt. Így a belügyminiszter sürgős, távirati kérdésére, hogy a város bevezette-e a kenyérjegyet, az újvidéki városatyák szintén sürgős távirattal, igennel válaszolhattak.
