2025. december 6., szombat

Székházunkban járt a Mikulás

A cikkhez képgaléria tartozik.

A legkisebbek legnagyobb örömére pénteken délután a Magyar Szó székházába is betért, piros ruhában, nagy szakállal, annak rendje-módja szerint. A harmadik emeleten lévő díszterem a korábbi években szűknek bizonyult a Mikulást beváró kollégák és gyermekeik számára, így az idén már az új, korszerű és tágas konferenciatermünkben várhattuk be, énekszóval, tánccal. Érkezése előtt a kicsik ezúttal is Mikulás-hívogató dalocskákkal igyekeztek becsalni. Az idén a Mikulás 75 csomagot osztott szét, többet, mint korábban. Kollégáink körében az elmúlt egy évben ugyanis sok gyermek született. 

Dávid Csilla felvétele

Dávid Csilla felvétele

– Ennek nagyon örülök, ezúttal is csak azt tudom elmondani, amit máskor is: egy igazán jó és összetartó munkaközösségben mindenki sokat belead a közösségbe. A mai és a maihoz hasonló, hagyományéltető események hozzájárulnak ahhoz, hogy egy kis családdá kovácsolódjunk, és hogy többet nyújthassunk, mint amennyit a szokásos, munkaadó-munkavállaló viszony megkíván – hangsúlyozta Erdődi Edvina, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatója.

Hozzátette, nagyon örül annak, hogy a szemünk előtt cseperednek fel a gyerekek, és hogy azok, akik tavaly, tavalyelőtt még nem mertek énekelni a Mikulásnak, mostanra  felbátorodtak, és bizonyítják tehetségüket.

 

Filip citerajátékkal kedveskedett neki (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

Filip citerajátékkal kedveskedett neki (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

– Nagyon tehetséges gyermekek vannak kis családunkban, a Magyar Szóban. Ma az új konferenciateremben ünnepelhettünk, meghitt hangulatban és méltó módon. Nagyon jó Mikulást találtunk, aki kiválóan alakította a szerepét. A műsorban a kétnyelvűségre helyeztük a hangsúlyt, hiszen a Magyar Szó mellett a nyomdában dolgozó munkatársakat is minden alkalommal hívjuk és várjuk az ünnepségre. Tiszteletre méltó, hogy ők is mennyire szeretnének megismerni bennünket, magyarokat, hagyományainkat, és velünk együtt ünnepelni – mondta az igazgatónő.

A bátrabbak beültek a Mikulás ölébe, voltak, akik megszeppentek, mások a haját tépték (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

A bátrabbak beültek a Mikulás ölébe, voltak, akik megszeppentek, mások a haját tépték (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

A Magyar Szó családjához való ragaszkodást az is bizonyítja, hogy a tegnapi ünnepségen nemcsak az újvidéki kollégák jelentek meg, hanem vidéki tudósítóink is: a szabadkai, topolyai és zentai szerkesztőségben dolgozók egyaránt eljöttek.

Tavaly ilyenkor Kasza Jennifer kolléganőnk babája volt a legfiatalabb, Szofia most már
megnőtt, és ő is ott lehetett az ünnepségen.
– Családbarát munkaközösség vagyunk, lépéseinkkel igyekszünk hozzájárulni ahhoz, hogy munkatársaink vállalják a családalapítást – mondta az igazgatónő. (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

Tavaly ilyenkor Kasza Jennifer kolléganőnk babája volt a legfiatalabb, Szofia most már megnőtt, és ő is ott lehetett az ünnepségen. – Családbarát munkaközösség vagyunk, lépéseinkkel igyekszünk hozzájárulni ahhoz, hogy munkatársaink vállalják a családalapítást – mondta az igazgatónő. (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

A nagyszakállú nemcsak édességeket és rágcsálnivalókat, hanem játékokat és a gyermekek kreativitását fejlesztő apróságokat is hozott a puttonyában. Az ünnepség után finom falatok várták a vendégeket, és mindenkinek jutott mézeskalács, valamint gurábli is.

Dávid Csilla felvétele

Dávid Csilla felvétele

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az idén a Mikulás 75 csomagot osztott szét, többet, mint korábban (Fotó: Dávid Csilla felvétele)