A hétvégén az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ nagytermében Ringató- és Játszóház-találkozóra várták a szülőket és a gyerekeket. Ezeket az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő foglalkozásokat rendszeresen megtartják a művelődési központban, a múlt hétvége azonban további programok is várták az érdeklődőket. Szombaton délelőtt ádventi koszorú készítésében vehettek részt a gyerekek, szülők, és bárki, aki kedveli a kézügyességgel párosuló kreatív aktivitásokat. A műhelymunka a Dunastart Egyesület szervezésében valósult meg, a koszorúkészítés természetesen az ünnepi felkészülés része. A társalgást és a képzeleterőt is előremozdító munka során elhasználták az összes, mind a 80, előre bekészített koszorúkészítő alapanyagcsomagot, tehát az érdeklődés igen nagy volt ez iránt a program iránt is.
A teremben pedig igazi alkotói hangulat uralkodott (Fotó: Szentmártoni Renáta)
Az ádventi műhelymunka hangulatát a közös ötletelés és a gondosan összeválogatott díszítőelemek tették különlegessé (Fotó: Szentmártoni Renáta)
Mindenki bátran kísérletezett a színekkel és az elrendezéssel (Fotó: Szentmártoni Renáta)
A résztvevők saját elképzeléseik szerint formálták a koszorúkat, így minden darab egyedi lett (Fotó: Szentmártoni Renáta)
– A műhelymunkát immár ötödik alkalommal szerveztük meg, ezúttal is az önkormányzat, pontosabban a városi művelődésügyi titkárság támogatásával. Önkormányzati pályázat útján jutottunk a szükséges kellékekhez. Legközelebb december 13-án várjuk ugyanitt az érdeklődőket a Dunastart által szervezendő eseményre, amelyen mézeskalácsot fogunk készíteni – jelentette be Kocsár-Gyalai Edit, a Dunastart Egyesület elnöke. Hangulatfotóink szombaton délelőtt készültek.
Nyitókép: A foglalkozás közösségi élménnyé vált: a beszélgetés és az alkotás természetesen kapcsolódott össze (Fotó: Szentmártoni Renáta)


