2025. december 2., kedd

Művészet, játék és közösség

November végén hangokkal, színekkel és közösségi élményekkel telt meg az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ, ahol egy egész héten át kulturális, művelődési és szórakoztató programok várták az érdeklődőket. 

Zuberec Vera kézi himző szakcsoportjának kiállítása (Fotó: Petőfi Sándor MMK)

Zuberec Vera kézi himző szakcsoportjának kiállítása (Fotó: Petőfi Sándor MMK)

Fotó: Petőfi Sándor MMK

Fotó: Petőfi Sándor MMK

A hét a Mimóza és a PeArt művészeti szakcsoportok közös kiállításával indult. A termekben festmények, kézimunkák és különleges technikával készült tárgyak sorakoztak, melyek a helyi alkotók kitartását és tehetségét mutatták be. A műhelymunkáikról ismert csoportok ezúttal jótékony céllal állították ki munkáikat: felajánlásaik egy hátrányos helyzetű kisgyermek fejlődését segítik. A hét eleji nyugodtabb hangulatot egy barátságos teadélután tette teljessé.
A következő napok már sokkal mozgalmasabban teltek, főként a legfiatalabbaknak köszönhetően. A művelődési központ termei gyerekzsivajtól voltak hangosak, hiszen ekkor nyílt meg az #azénPetőfim rajzpályázat kiállítása. Az óvodásoktól a felnőttekig nagyon sokan küldték be alkotásaikat, amelyek között portrék, versillusztrációk, tájképek és fantáziadús jelenetek is szerepeltek. A tárlatot a Kelepelők és a Füstifecskék énekcsoportjainak műsora tette  meghittebbé.

Quizz night (Ótos András felvétele)

Quizz night (Ótos András felvétele)

A PeArt kiállítása (Ótos András felvétele)

A PeArt kiállítása (Ótos András felvétele)

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Az én Petőfim pályázat alkotásai (Ótos András felvétele)

Az én Petőfim pályázat alkotásai (Ótos András felvétele)

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Az énekcsoport fellépése tette ünnepélyesebbé a megnyitót (Ótos András felvétele)

Az énekcsoport fellépése tette ünnepélyesebbé a megnyitót (Ótos András felvétele)

A gyerekprogramok lendülete szerdán is folytatódott: Jancsi bohóc bábelőadása megtöltötte a termet közönséggel, a legkisebbek önfeledten követték az előadás játékos fordulatait. Ezt követte a mindig népszerű Ki mit tud? rendezvény, amelyen ének, tánc, versmondás és különféle bemutatók váltották egymást. Több tíz óvodás és iskolás lépett színpadra.
A hét második felében az ifjúsági korosztály kapott főszerepet. Filmvetítések, társasjáték- és kvízestek várták a fiatalokat. Könnyed hangulat, együtt gondolkodás és vidám esti beszélgetések jellemezték ezeket a találkozásokat.
Pénteken este a hagyományok és a kézművesség volt a középpontban. Megnyílt a kézihímző és csipkeverő szakcsoport kiállítása, amelyen a finom öltések és a precíz minták igazi mesterségbeli tudást tükröztek. A megnyitót citerazene kísérte: a dallamok szinte betöltötték az egész épületet, és sokakat hosszas nézelődésre, beszélgetésre ösztönöztek.

Az Erzsébet- és Katalin-bál is népszerű volt (Rapos Emma felvétele)

Az Erzsébet- és Katalin-bál is népszerű volt (Rapos Emma felvétele)

A hétvége az önfeledt közösségi élmények jegyében zajlott. A hagyományos Erzsébet- és Katalin-bálban a táncparkett megtelt élettel. Generációk találkoztak, ismerősök és új arcok együtt élvezték az est hangulatát. Ugyanezen a napon a résztvevők bográcsos főzésében mérték össze jártasságukat, a jókedv és a barátkozás kíséretében. 
A Petőfi-napok az idén is bizonyította, hogy a művelődési központ képes egy hétre a város egyik legpezsgőbb találkozási pontjává válni, hiszen a rendezvénysorozat változatossága és közösségépítő ereje minden korosztályt megszólított. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A Vajdasági Magyar Népművészeti és Közművelődési Központ Pörgető citerazenekara (Fotó: Petőfi Sándor MMK)