Žarko Mićin polgármester egy kínai világfórumon ismertette a város nagy projektjeit, beszélt a kiérdemelt címekről és a zöldfejlesztésekről is.
A polgármester a kínai Nancsingban megtartott Polgármesterek globális párbeszéde 2025 elnevezésű világfórumon mutatta be a város fejlődésének vonalát és stratégiai irányait. Az eseményen a világ minden tájáról érkező városvezetők vettek részt, megosztották egymással tapasztalataikat az urbánus fejlődés, a fenntarthatóság, a kulturális örökség védelme és a nemzetközi együttműködés terén. A fórum témái között kiemelt helyen szerepel a zöldátállás, az okostechnológiák alkalmazása, valamint azok a kihívások, amelyekkel a nagy folyók mentén fekvő városoknak szembe kell nézniük a 21. században.
Mićin felszólalásában részletesen bemutatta Újvidék történelmi, kulturális és gazdasági fejlődését. Hangsúlyozta városunk Duna menti fekvésének stratégiai jelentőségét és Újvidék európai szintű eredményeit. Kiemelte, Újvidék az elmúlt években olyan rangos címeket nyert el, mint az Európa Kulturális Fővárosa 2022-ben, az Európa Ifjúsági Fővárosa 2019-ben. A polgármester emlékeztetett arra is, hogy tagja vagyunk az UNESCO Kreatív Városok Hálózatának, és az idén januárban a térség első településeként kaptuk meg a Ramsar Wetland City minősítést.
Az Almási városrész bemutatása a polgármester kínai felszólalásának különálló tematikus részét képezte. Ez a projekt a városvezetés büszkesége, sikertörténet, amely a legrégebbi és legértékesebb történelmi negyed megőrzéséről szól (Fotó: Szeli Balázs felvétele)
A polgármester beszélt azokról a nagy horderejű beruházásokról is, amelyek 2012 óta jelentősen átalakították Újvidék gazdasági térképét. A város ipari övezeteinek, technológiai parkjainak, közlekedési folyosóinak és infrastruktúrájának fejlesztése új lendületet adott a gazdaságnak. Mićin kiemelte a folyamatban lévő, nagyszabású projekteket is: beszélt a negyedik és ötödik Duna-híd építéséről, a tervezett gyalogos-kerékpáros hídról, a Belgrád és Szabadka között épülő gyorsvasút fejlesztéséről, valamint a városi zöldterületek bővítéséről és a közterek modernizációjáról.
Az előadás különálló, tematikus részét képezte az Almási városrész bemutatása, amely Újvidék legrégebbi és legértékesebb történelmi negyede. A 2023-ban beindított, átfogó, újjáépítési program az intézmények, a helyi közösség és a szakemberek sikeres együttműködésének példájaként jelent meg a fórumon résztvevők előtt. Mićin szerint az Almási-projekt modellértékű lehet más városok számára is, amikor a történelmi környezet megőrzéséről és korszerűsítéséről van szó.
– Nagy megtiszteltetés számomra az, hogy Újvidék képviselhette Szerbiát egy ilyen rangos világfórumon. Lehetőségünk nyílt tanulni más városoktól, és bemutatni mindazt, amit elértünk a kultúra, a sport, a zöldfejlesztések, a technológia és az innováció terén – fogalmazott Mićin. Hozzátette, a város mély történelmi gyökerekkel rendelkezik, ugyanakkor bátran és tudatosan építi jövőjét.
– Meggyőződésem, hogy az ilyen együttműködések új energiát hoznak, gyorsítják a fejlődést, és akár konkrét projekteket is eredményezhetnek, olyanokat, amelyek még jobb életminőséget biztosítanak majd az újvidékieknek – mondta a polgármester.
Nyitókép: Žarko Mićin polgármester egy kínai világfórumon ismertette a város nagy projektjeit, beszélt a kiérdemelt címekről és a zöldfejlesztésekről is (Fotó: novisad.rs)


