2025. október 24., péntek

Az emberi méltóság alapvető értékünk

Újvidék felszabadulására emlékeztek

A városvezetés illetékesei és több közintézmény képviselője koszorúzással tisztelgett a második világháborúban elesett hősök előtt október 23-án, a város felszabadulásának napján.

Žarko Mićin polgármester és Dina Vućinić, a városi közgyűlés elnöke az 1941–1945-ös népfelszabadító harcok áldozatainak emléktemetőjében hajtott fejet azok előtt, akik életüket áldozták Újvidék szabadságáért.

A polgármester alkalmi beszédében kiemelte, hogy október 23-a a város történelmének egyik fontosabb dátuma, hiszen 81 évvel ezelőtt ezen a napon szabadult fel Újvidék a fasiszta megszállás alól. Mint mondta, ez a pillanat nem csupán a fegyverek győzelmét jelentette, hanem a bátorság, az összetartás és a szabadság iránti vágy diadalát is.

– Az újvidéki felszabadítók életükkel alapozták meg mai szabadságunkat. Kötelességünk, hogy ezt az örökséget méltón őrizzük – nemcsak koszorúzással és ünnepi szavakkal, hanem azzal is, hogy olyan várost építünk, amelyben a szabadságra, az egyenlőségre és az emberi méltóságra alapvető értékekként tekintünk – hangsúlyozta Žarko Mićin, aki egyben minden újvidékinek gratulált a jeles évforduló alkalmából.

Újvidék felszabadulásának napját október 23-án ünnepeljük, annak emlékére, hogy 1944-ben ezen a napon az újvidéki partizánosztag harcosai bevonultak a városba, a  megszálló csapatok kivonulása után. Az idei megemlékezésen az önkormányzat küldöttségével együtt koszorút helyeztek el a Szerb Katonaságnak, a Dél-bácskai Közigazgatási Körzetnek, a Népfelszabadító Harcosszövetség városi bizottságának, valamint a Tartalékos Katonatisztek Szövetségének képviselői is. 

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A városvezetés illetékesei és több közintézmény képviselője koszorúzással tisztelgett a második világháborúban elesettek emléke előtt (Fotó: novisad.rs)