2025. október 22., szerda

Büszkén fogadjuk a világ sportolóit

66 ország birkózói mérik össze erejüket

A SPENS épületének nagytermében a hétvégén ünnepélyesen megnyílt az U23-as birkózó-világbajnokság, amelyen 66 ország 1100 versenyzője méri össze erejét és ügyességét. Az október 27-ig tartó rangos sportesemény megnyitóján jelen volt Žarko Mićin, Újvidék polgármestere is, aki beszédében hangsúlyozta, hogy városunk büszkén fogadja a világ sportolóit, hiszen 2026-ban elnyeri az Európa Sportvárosa címet.

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

– Újvidéken a birkózásnak több mint százéves hagyománya van. Az 1920-ban alapított Juda Makabi sportegyesülettől kezdve egészen a világsikereket is elérő bajnokainkig, a birkózás a kitartás, a fegyelem és a tisztelet jelképe lett és maradt. Városunk már számos rangos eseménynek adott otthont ebben a sportágban – a 2017-es felnőtt Európa-bajnokságtól a 2019-es U23-as, valamint a tavalyi kadet- és junior Európa-bajnokságig – mondta a polgármester.

Hozzátette: Újvidéken több mint 1097 sportklub és egyesület működik, 134 ezer lakos pedig aktívan sportol. Az önkormányzat támogatásával évente több mint 200 sporteseménynek ad otthont a város

A megnyitón felszólalt Zoran Gajić sportminiszter, Damir Šabić, a Szerb Birkózószövetség elnöke, valamint Nenad Lalović, a Nemzetközi Birkózószövetség elnöke is. Damir Šabić külön megköszönte Žarko Mićinnek, amiért a szervezőbizottság elnökeként teljes körű támogatást nyújtott ahhoz, hogy a világverseny méltó módon valósulhasson meg a székvárosban.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A polgármester és az önkormányzat támogat mindenféle, sporttal kapcsolatos eseményt és elképzelést, hiszen a város lakosságának csaknem harmada valamilyen sportot űz (Fotó: novisad.rs)