Az idén is útra keltek Újvidék legjobb általános iskolásai: a város önkormányzatának támogatásával ötven kitűnő tanuló utazott el ötnapos tanulmányútra Korfu szigetére. Az utazást ezúttal is az önkormányzat A magasabb színvonalú oktatásért elnevezésű programja részeként szervezték – az elmúlt négy évben 188 diák vehetett részt hasonló utazáson. A programra eddig összesen mintegy tízmillió dinárt fordított a város, az idei utazás finanszírozására pedig több mint hárommillió dinárt különítettek el.
A diákokat Milica Vučićević, az önkormányzat oktatásért felelős tanácstagja is kikísérte az indulásra. Mint mondta, rendkívül fontos, hogy a fiatal nemzedékek érezzék: a szorgalmukat, munkájukat és elkötelezettségüket elismerik és jutalmazzák!
– Rajtatok múlik a társadalom jövője. Szeretnénk megbecsülni, és követendő példaként megvilágítani a legjobbakat, hogy ezzel másokat is motiváljunk. Megéri jó tanulónak lenni, hiszen ezzel nemcsak a saját fejlődésetekhez, hanem a közösségünk egészének előrehaladásához is hozzájárultok – hangsúlyozta Milica Vučićević. Hozzátette, hogy a város a hagyományos Vid-napi Díjak kiosztásán kívül kerékpárok ajándékozásával és tanulmányutak szervezésével is igyekszik elismerni a legjobb tanulók teljesítményeit.
A diákok tehát nemcsak a pihenésre, hanem ismereteik bővítésére is lehetőséget kapnak. A program során többek között ellátogatnak a Vido szigetén található emlékhelyre és a Kék sírba, a korfui Szerb Múzeumba, a Szerb Ház Múzeumba, valamint a Szent Szpiridon templomba. A tanulmányút részeként megismerkednek a Meteora kolostorokkal, és felkeresik a szaloniki Kis Zejtinlik nevű szerb katonai emléktemetőt is.
