2025. október 20., hétfő

Újvidék a tudományos és technológiai fejlődés élvonalában

Bálint Béla miniszter látogatást tett városunkban

A városházán látták vendégül dr. Bálint Béla tudományügyi, technológiafejlesztési és innovációs minisztert, a tárgyalóasztalnál Žarko Mićinnel, a város polgármesterével beszélgetett. A megbeszélés középpontjában a minisztérium és az önkormányzat közötti eddigi együttműködés eredményei, valamint a tudományos és technológiai fejlesztések jövőbeni irányai álltak.

Žarko Mićin hangsúlyozta, hogy Újvidék mára a térség talán legdinamikusabban fejlődő innovációs központjává vált, amelynek alapja az erős egyetemi háttér és a műszaki, illetve természettudományi karok tevékenysége.

 

A fejlődési folyamatban a Tudományos-technológiai Park is jelentős szerepet tölt be (Fotó: Szeli Balázs felvétele)

A fejlődési folyamatban a Tudományos-technológiai Park is jelentős szerepet tölt be (Fotó: Szeli Balázs felvétele)

– Városunkban több mint 900 informatikai cég működik, több mint 15 ezer embernek adva munkát. Az IT-szektor gyors fejlődése mellett jelentős szerepet játszik ebben a folyamatban a BioSens Intézet, valamint a Tudományos-technológiai Park is, amely a szerb kormány, a tartományi vezetés és az önkormányzat együttműködésével jött létre. Ebben az intézményben működik a Mesterséges Intelligencia Kutatási és Fejlesztési Intézet is – emelte ki a polgármester, és hozzátette, hogy már tervezik a Tudományos-technológiai Park második „fejezetét”, amely az autóipar, a mechatronika és az ipari rendszerek fejlesztésére összpontosít majd.

Emlékeztetett arra, hogy a Nidec és a Continental vállalatok fejlesztési központjai és gyárai is hozzájárulnak ahhoz, hogy Újvidék a jövőben még erőteljesebben járuljon hozzá a technológiai fejlődéshez.

– Újvidék, amelyet méltán neveznek Szerb Athénnak, mindig is a kultúra és az oktatás városa volt, most pedig az innováció és a tudományos potenciál központjává válik – fogalmazott a polgármester.

Bálint Béla miniszter elismerően szólt Újvidék fejlesztési irányvonaláról, és kiemelte, hogy a város példaértékű módon kapcsolja össze az akadémiai, gazdasági és innovációs szektort.

– Újvidék olyan környezetet teremt, amelyben a fiatal kutatók okkal maradnak, dolgoznak és alkotnak. Ez közös célunk, hiszen a tudás és az innováció a jövő legfontosabb erőforrása – mondta a miniszter.

A találkozón jelen volt Vanja Petković, a városi tanács környezetvédelmi tagja, Milica Vučićević oktatási tanácstag, dr. Aleksandra Šuvaković államtitkár, valamint Ana Marinković, a technológiai fejlesztésért és innovációért felelős államtitkár is.

A felek egyetértettek abban, hogy Újvidék további fejlődése és nemzetközi láthatósága érdekében a tudományos és innovációs szféra támogatása stratégiai jelentőségű marad. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Žarko Mićin hangsúlyozta, hogy Újvidék mára a térség talán legdinamikusabban fejlődő innovációs központjává vált (Fotó: novisad.rs)