2025. október 4., szombat

Végre nyugalomban

Az új beruházások és a szeptemberi tüntetés is témaként merült fel a városi képviselő-testület pénteki ülése előtt megtartott sajtótájékoztatókon. Žarko Mićin polgármester, valamint az ellenzék képviselői is szóltak a sajtó képviselőihez, bár különböző témákról beszéltek, egy kérdésben mégis mindannyian hangot adtak véleményüknek: a helyi közösségi választások ügyében.

Žarko Mićin hangsúlyozta, hogy ezeknek a választásoknak a lebonyolítása jelenleg a helyi közösségek hatáskörébe tartozik. Mint mondta, a különböző „polgári gyűléseknek” nevezett lakossági szerveződések nem hivatalos testületek. Nem a szabályzatnak megfelelően jöttek létre, így döntéseik sem kötelező erejűek. A polgármester hozzátette: lehetetlenség lenne előrelátni, hogyan reagálnának ezek a gyűlések a választások meghirdetésére, és attól tart, hogy egyesek megpróbálnák megakadályozni a folyamatot.

Az ellenzék ezzel szemben arra figyelmeztetett, hogy a város statútuma világosan rögzíti: a helyi közösségek mandátuma négy évre szól, és ez az időszak már lejárt. Szerintük a választások halogatása törvénysértés, politikai manőverezés, a Szerb Haladó Párt ugyanis fél a választások elvesztésétől. Ezért tesztelik, miként lehetne elodázni a voksolást – akár magasabb szinten is. 

A polgármester a tegnapi ülés egyéb napirendi pontjaira is kitért. Kiemelte, hogy az év végéig Újvidéken megnyílik egy új, kínai gyár, a SHAC telephelye, ahol autóalvázakat gyártanak majd. Žarko Mićin szerint hamarosan akár egy „teljes autót” is képesek leszünk előállítani a városban. Bejelentette a Tudományos-technológiai Park 2 megépítését is, egy 30 ezer négyzetméteres központot, amely az autóipar, a mechatronika és az ipari rendszerek kutatására és fejlesztésére összpontosít majd.

– Ez lesz az új tudásközpontunk, a jövő szakembereinek inkubátora – hangsúlyozta a polgármester.

NORMALIZÁLÓDOTT AZ ÜLÉS MENETE

– Tíz hónap után normalizálódott a képviselő-testületi ülés menete és folyamata. A politizálás most teljesen visszazökkent a régi, megszokott kerékvágásba. Nyugodt légkörben tudtunk tárgyalni és döntést hozni a 7 összevont pontba tömörített, 50 napirendi pontról – nyilatkozta lapunknak Kiss Gyula, a városi képviselő-testületben a Vajdasági Magyar Szövetséget, az újvidéki magyarság érdekeit képviselő tag.

Az ülésen szó volt városrendezésről, rábólintottak a káderbizottság javaslataira, közvállalatok féléves eredményjelentéseire. Egy ellenzéki képviselő lemondott tisztségéről.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az Ivo Andrić és a Népfront utcák találkozásának közelében hamarosan lebontják a város tulajdonában lévő, körülbelül 400 négyzetméteres, régi építményegyüttest (Szeli Balázs felvétele)