Az újvidéki önkormányzat a középiskolás tanulók számára ingyenes karrierépítési tanfolyamot szervez, amelynek célja a fiatalok megsegítése nemcsak a szakmájuk megválasztása során, hanem abban is, hogy tudásukat, készségeiket képességeiknek és értékeiknek megfelelően fejleszthessék.
Az elképzeléssel igyekeznek hozzájárulni ahhoz, hogy fiataljaink elégedettek legyenek szakmai és magánéletükben egyaránt.
A sorozat keretében 10 ingyenes képzésen vehetnek részt az érdeklődők szeptember, október és november folyamán. Az képzéseknek az Újvidéki Ifjúsági Fórum (Színház tér 6.) helyiségei adnak otthon, minden alkalommal 12 és 13.30 között.
Mint az önkormányzat a képzéssel kapcsolatos közleményében kiemeli, a szóban forgó képzés az oktatási és képzési közpolitika érdekeit is képviseli, hiszen a tanfolyamot lehallgató diákok sikeresebben teljesíthetnek az oktatásban, később pedig a munkaerőpiacon is.
Az érdeklődők ezen a Google Forms linken jelentkezhetnek. További információért a kzm@uprava.novisad.rs e-mail-címen érdeklődhetnek.
A programsorozat az ifjúságfoglalkoztatási projekt részeként valósul meg, a városi önkormányzat sport- és ifjúságügyi igazgatóság ifjúsági irodájának szervezésében, valamint a turisztikai és az ifjúsági minisztérium támogatásával.

Nyitókép: A sorozat keretében 10 ingyenes képzésen vehetnek részt az érdeklődők (Fotó: Dávid Csilla felvétele)