Egy Imagine Dragons-koncertért áldozatot kell hozni. El kell viselni például azt, hogy a macskánk megsértődik, megharap és három napig ránk se néz.
Amíg mi Budapesten tomboltunk, Soma cica – teljes nevén Somili Úr, az Udvar Főparancsnoka – a feleségem szüleinél vendégeskedett. Ő azonban nem bulizott, hanem durcáskodott. Hiányzott neki a saját birodalma, ahol ő dönt arról, ki mehet ki, ki jöhet be, és arról, hogy mikor lehet füvet enni vagy szúnyogot hajkurászni. Anyósoméknál csak pórázon mehet ki, ezt a bánásmódot Soma egyértelműen méltatlannak tartja.
Hazatérésünk után – a két hétvégi utazás között – beugrottam virágot venni. Egyet Mártának, egyet Somának, mert a cica nagyon szereti szaglászni. Néha nyalogatja is. És ha úgy alakul, néha fellöki, ezt tette ebben az esetben is. A váza felborult, a víz kifolyt, és a cica üzenete világossá vált: Nem felejtek!
Mire ezek a sorok megjelennek, mi már ismét távol vagyunk. Újabb menekülés a civilizációból, sátorozás – Soma nélkül. Ő ismét nagyszülői megőrzés alatt van, másodszor, két héten belül. Legutóbb szétcincálta a szivacsot, most csak remélhetjük, hogy megkíméli a párnákat. Bízunk benne, hogy ez a hétvége eseménytelenül telik el – legalábbis az ő részéről.
Ezután egy ideig nem tervezünk újabb utat. Nemcsak a bűntudat miatt, hanem mert az autó klímája beadta a kulcsot, és Soma a nyári forróságban nehezen viseli az autóztatást. Nyávog, mint egy szoprán tenor, liheg, mint egy túlfűtött tacskó. Otthon végre van klínmaberendezésünk, reméljük, hogy együtt élvezhetjük majd, és hogy ez valamelyest enyhíti a cica fájdalmát. Talán megbocsát. Talán elfogadja azt, hogy néha máshol alszunk, nem ott, ahol ő a főnök. De ha mégsem? Akkor majd ismét veszek neki virágot, egyet Mártának, egyet Somának. És köszönet a nagyszülőknek, akik etetik, simogatják, és higgadt türelemmel – ha pórázon is – de engedik uralkodni ezt a kis, sértődött fővezért.
