2024. július 15., hétfő

Muzulmán áldozati ünnep Újvidéken is

Az önkormányzat támogatásával szerdán este Újvidéken is színes rendezvénnyel tisztelegtek a muzulmán áldozati ünnep, a Kurban bajrám előtt. Immár tizenegyedik alkalommal,  hagyományosan a bajramot vagy más néven az al-adhát ünnepeltük, ez az iszlám kultúrában egy hónappal a ramadán, vagyis a böjt után következik.

Újvidék alpolgármestere, Igor Crnobarac is részt vett az ünnepségen, amely a muszlim hívők legnagyobb ünnepe. A kitárt szív elnevezésű rendezvényt az ünnep negyedik napján tartották meg az újvidéki sétálóövezetben, s erre az alkalomra muzulmán ételkülönlegességgel készültek a rendezvény szervezői. Az újvidéki polgárok megkóstolhatták és átélhették a bajrám hangulatát.

– Ma este mindenkinek megtelik a szíve a kitárt szív utcájában, immár tizenegyedik éve bizonyítjuk, hogy Újvidék szíve hatalmas. Hiszem, hogy az újvidékiek egyetértenek abban, hogy az újvidéki bajrám lakoma a város szellemének nélkülözhetetlen részévé vált, és nagyon jó alkalom arra, hogy a békét, a szeretetet, a toleranciát, a több nemzettel és vallási felekezettel való együttélést hirdessük. Újvidék ma este ismét bizonyít, nyitott városként, ahol mindegyik nemzeti és vallási közösség megőrizheti identitását, ahol nemzetiségtől és istentiszteleti helytől függetlenül mindenkinek van helye. Minden hívőnek gratulálok a bajrámhoz, őrizzük meg együtt Újvidék arculatát! – mondta az alpolgármester.

– Szép és könnyű Novi Pazarban ünnepelni, ahol többségben muzulmánok élnek, de ma este tanúi lehettünk annak, hogy Újvidéken is lehet ünnepelni, és hogy mennyire jó érzés az újvidékiekkel egy asztalnál ülni. Nemcsak a nyitott szív utcájáról beszélünk, hanem egy egész városról, amelynek tárt szívét szeretnénk megőrizni. A bajrám arra szólít fel, hogy őrizzük meg emberi mivoltunk lényegét. Ha ez sikerül, akkor jóindulatúak és jók leszünk egymás felé, mert ez Isten szavának lényege – magyarázta  Senad ef. Halitović a szerbiai iszlám közösség elnöke.

Predrag Rajić, a Szerb Köztársaság miniszterelnökének tanácsadója is felszólalt az ünnepségen, és átadta Miloš Vučević kormányfő üdvözletét.

A rendezvény házigazdája, Szerbia és Vajdaság muftija, Muhamed ef. Ziljkić köszönetet mondott a helyi és tartományi kormány képviselőinek a megnyilvánulás megszervezésében nyújtott támogatásért. Külön köszönetet mondott azoknak az újvidékieknek (valóban sokan voltak), akik eljöttek ünnepelni.

– Ez a legszebb kép, amit ezekben a zűrzavaros időkben küldhetünk a világnak. Az összetartozás képe, amelyben megmutatjuk, hogy különbözőségeinktől függetlenül hogyan élhetünk testvéri szeretetben és harmóniában – mondta Ziljkić mufti.