2024. május 9., csütörtök

Az újságíró-utánpótlás szolgálatában

A Jó Pajtás fogalmazásíró pályázatának legjobbjait láttuk vendégül székházunkban

Az eseményhez kapcsolódó fotógalériát ITT tekintheti meg.

A Magyar Szó ünnepi hetének második napján közösségünk legjobb tollforgató diákjai látogatták meg székházunkat. A Jó Pajtás az egyetlen, magyar nyelvű, vajdasági gyermekhetilap, megjelenésének 76. évfordulója alkalmából fogalmazásíró pályázatot hirdetett meg a szerkesztőség.

– Hétfőn a legkisebbeket, a Mézeskalács olvasóit láttuk vendégül, kedden pedig a Jó Pajtás közönségének kedveskedtünk. Mindkét nap megtelt a szívünk örömmel, hiszen tanácstermünk szűknek bizonyult a sok gyerek számára. Felcsillanó szempárok és igenlő válaszok sokasága arra a kérdésre, hogy olvassák-e az újságot? Néhány hónappal ezelőtt a Mézeskalács és a Jó Pajtás szerkesztősége lapnépszerűsítési körútra indult, ennek köszönhetően növelni tudtuk gyermeklapjaink előfizetőinek számát. Ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a gyerekek szívesen forgatják a nekik szóló újságokat. Szeretik viszontlátni beküldött rajzaikat és fogalmazásaikat. A fiatalokat ebben a korban kell megszólítani, hozzászoktatni őket az újságolvasáshoz – fogalmazott Erdődi Edvina, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatója.

Varjú Márta, a Magyar Szó főszerkesztője is köszöntötte a vendégeket, és emlékeztetett arra, hogy a napilap a kezdetek óta nagy figyelmet fordít arra, hogy ne csak a Magyar Szó olvasótáborának utánpótlását biztosítsák a gyermeklapok segítségével, hanem az újságíró-utánpótlást is.

Ma napilapunk fennállásának 79. évfordulóját ünnepeljük, csütörtökön pedig egy panelbeszélgetés házigazdái leszünk. Ezen érdekes témákkal várjuk majd a vajdasági magyar média képviselőit. Pénteken a Forum nyomda fennállásának 66. évfordulójáról emlékezünk meg. 

– A Magyar Szó napilap fennállásának 79. évfordulóját ünnepeljük az idén. Az, hogy az újság csaknem nyolc évtizede megszakítás nélkül megjelenik, annak köszönhető, hogy az olvasóink hűségesek. Az elődeink azzal a céllal hozták létre a Mézeskalácsot és a Jó Pajtást, hogy a gyermekek számára is biztosítsanak olvasnivalót, és mire felnőnek, a Magyar Szót is szívesen lapozzák. Az én első írásom is a Jó Pajtásban jelent meg, amikor hatodik osztályba jártam. Később a Képes Ifjúságba is írtam. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy újságíróvá váljak. Bízom benne, hogy az itt megjelent ügyes tollforgatók közül újságírók kerülnek majd ki – adott hangot reményének a főszerkesztő.

– A pályázaton a gyerekeket arra buzdítottuk, hogy olyan fogalmazást, verset vagy mesét írjanak, amelyben szerepel az is, hogy miről olvastak előzőleg a Jó Pajtásban. Nagyon sok kreatív írás érkezett hozzánk, többek között Csantavérről, Temerinből, Újvidékről, Moholról, Adáról, Szabadkáról. Nem volt könnyű feladat kiválasztani a jobbakat, s végül ezeknek a szerzőit láttuk vendégül a Magyar Szó újvidéki székházában – mondta Török Erna, a Jó Pajtás és a Mézeskalács gyermeklapok szerkesztője.

A mai ünnepségen izgalmas program várta a vendégeket. Az óbecsei Perem Magyar Színházi Egyesület Petőfi Sándor János vitéz című művéből készített interaktív előadását láthatták a jelenlévők.

Rekić Adél Csantavérről érkezett a Magyar Szó székházába, a Hunyadi János Általános Iskola ötödik osztályos tanulója. Fogalmazását harmadik helyezéssel jutalmazták.

 – Nagyon szeretem az állatokat, így a fogalmazásomban többek között a sivatagi róka szerepelt. A Jó Pajtásban az egyik kedvenc rovatom a Tud-Tech, ebben nemrég bolygókról olvastam, így ezek is belekerültek az írásomba. Szívesen olvasom az újságban a vicceket és a Bizalmas sorokat is, valamint szeretem megfejteni a keresztrejtvényeket  – hallottuk Adéltól.

A fogalmazásíró pályázat első díjazottja a temerini Vortity Anasztázia lett.

– Fogalmazásomban állatokról írtam, olyanokról, amelyekről a Jó Pajtásban olvastam. Ezeket hasonlítottam a kisöcsémhez, például úgy, hogy a róka olyan sunyi, mint a testvérem, amikor ellopja az én csokimat. Már egy éve veszem a Jó Pajtást, minden alkalommal alig várom, hogy megérkezzen. Leginkább a vicceket szeretem benne – mondta a pályázat első helyezettje.

A díjazottak ajándékot kaptak, a többiek pedig oklevelet. A gyerekeket és kísérőiket természetesen meg is vendégelték üdítővel és mézeskaláccsal.

Anastazia Vortić, prvo mesto
(Foto: Čila David)

Vortity Anasztázia, az első helyezett (Dávid Csilla fotója)

Na svečanosti je nastupilo Mađarsko pozorišno udruženje "Perem" iz Bečeja (Foto: Čila David)

Az ünnepségen fellépett az óbecsei Perem Magyar Színházi Egyesület (Dávid Csilla fotója)

Diplome je uručila Edvina Erdedi, direktorica "D.o.o. Magyar Szo Lapkiado Kft."-a (Foto: Čila David)

Az okleveleket Erdődi Edvina, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatója adta át (Dávid Csilla fotója)

Nyitókép: A díjazottak felolvasták írásaikat (Dávid Csilla fotója)